Vágólapra másolva!
Karl Erik Böhnnek, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitányának újabb kemoterápiás kezelésre kell járnia.

A négy hónapig leukémiával kezelt, februárban három hétig kómában levő Böhn tizenkét nappal ezelőtt hagyta el a kórházat, és a tervek szerint néhány hétig otthon erősödött volna a csontvelő-átültetés előtt, amelynek során a húga lesz a donorja.

Az oslói kontrollvizsgálaton azonban rossz hírt közöltek vele: "Hétfőn be kell mennem a tonsbergi kórházba egy újabb, hat napig tartó kemoterápiás kezelésre. Utána is várhatóan két hetet még benn kell töltenem. Nem ez volt az eredeti terv, reméltem, hogy augusztusig otthon maradhatok" - idézte a Nemzeti Sport a kapitányt, aki a hozzá közel állókat már értesítette a kedvezőtlen fordulatról.

Böhn korábban már elismerte, hogy kapitányként biztosan nem lesz ott a decemberi, szerbiai vb-n. A Nemzeti Sport információja szerint Hajdu János pótolhatja a norvég szakembert. Hajdu 1999 és 2001, illetve 2008 és 2009 között már ült a női válogatott kispadján.

"Tárgyaltam már a szövetség vezetőivel, de egyezségre még nem jutottunk. Hangsúlyozom, ideiglenes megoldásról van szó, hiszen valamennyien visszavárjuk Böhn kapitányt" - nyilatkozta a sportnapilapnak Hajdu. "Rengeteget kaptam a kézilabdától, és ha segíthetek, azzal egy kicsit vissza tudnék adni a sportágnak. A nemzeti akadémián betöltött főállásomból ki tudnék lépni annyi időre, amíg a világbajnokságra felkészítem és elviszem a csapatot. Erről már beszéltem is az akadémia vezetőjével, Mocsai Lajossal, aki azt mondta, mi, kézilabdások egy nagy család vagyunk, megtaláljuk a legjobb megoldást."