Vágólapra másolva!
Bár a kézilabda-portálok a nyári szezon nagy visszavonulójaként emlegetik Pérez Carlost, a Veszprémben vasárnap elbúcsúztatott csillag a 2015-ös katari világbajnokságig még aktívan játszik a közel-keleti ország al-Shamal nevű csapatában. Rajta kívül azonban számtalan klasszis befejezi, köztük olyanok is, akik ezer szállal kötődnek a magyar élvonalhoz.

Nálunk te BL-győztes vagy! - portré Pérez Carlosról

Puljezevics Nenadot senkinek nem kell bemutatni, a 40 éves kapus a Crvena zvezda és a Lovcen Cetinje után 2002-ben igazolt a Pick Szegedhez, amellyel 2006-ban és 2008-ban kupagyőztes, 2007-ben pedig bajnok lett. Miután magyar állampolgár lett, a 2007-es németországi világbajnokságon bemutatkozhatott a nemzeti csapatban is, de védett a 2009-es horvátországi vébén és a 2010-es ausztriai Eb-n is. 2009-ben távozott Szegedről, a szerb Kolubara érintésével végül a Hannoverhez szerződött, amely az elmúlt három évadban végig a kiesés elkerüléséért küzdött - sikeresen -, idén viszont a hatodik lett és csak három ponttal szerzett kevesebbet, mint a BL-győztes Hamburg.

A szerb válogatott kapust, Dejan Pericet egy hete búcsúztatták el Celjében, a 43 éves legenda a Celje és a Barcelona színeiben Bajnokok Ligáját, hatéves veszprémi szereplése alatt pedig KEK-et nyert, a jugoszláv és a szerb válogatottban 207 mérkőzésen szerepelt, nyert egy-egy világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmet.

Dejan Peric Forrás: MTI/Illyés Tibor

A THW Kiel svéd beállósa, Marcus Ahlm nemcsak távozik a német sztárcsapatból, de be is fejezi pályafutását. A 35 éves klasszis 2002-ben Európa-bajnok volt, az elmúlt tíz évben a kieli együttessel mindent megnyert. Nyolcszoros német bajnok, hatszoros német kupagyőztes, háromszor nyert Bajnokok Ligáját (2007, 2010, 2012) és tagja volt a 2004-es EHF-kupa-győztes együttesnek is.

"A családommal valószínűleg Malmöbe költözünk, ahol az üzleti életben dolgozom tovább" - árulta el a Kieler Nachrichtennek.

A francia válogatott és a Toulouse 37 éves kapusa, az elefántcsontparti születésű Daouda Karaboué is lejátszotta már pályafutása utolsó bajnokiját (amelyen csapata 28-24-re kikapott a Cesson-Rennes együttesétől). Karaboué jó és egyben rossz időben lehetett válogatott: pályafutása során ugyan két-két alkalommal lett olimpiai, világ- és Európa-bajnok, de Thierry Omeyer mögött jóval kevés játéklehetőséghez jutott.

Ugyancsak befejezi játékoskarrierjét, és edzőként dolgozik tovább a zentai születésű egykori szerb válogatott átlövő, Marko Krivokapic, aki a Valladoliddal 2009-ben KEK-győztes lett. A csapattól Szegedre igazoló Juan Carlos Pastor kérésére ő is a magyar ezüstérmes alkalmazottja lett.

Eduard Koksarov Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A 38 éves balszélső, Eduard Koksarov az utolsó két szezont a Csehovszkije Medvegyiben töltötte, de előtte 12 szezont a Celjében húzott le. Tagja volt a szlovének 2004-es BL-győztes csapatának, az orosz válogatottal nyert olimpiát (2000), olimpiai bronzot (2004), világbajnokságot (1997), vb-ezüstöt (1999) és Eb-ezüstöt (2000). A magyar válogatott is emlékezhet rá, hiszen a 2007-es németországi világbajnok középdöntőjében egy pont kellett volna a továbbjutáshoz, ám az utolsó másodpercekben Koksarov góljával Oroszország 26-25-re nyert.

Ha egyszer megválasztják minden idők legjobb védekező játékosát, nem lehet kérdés, hogy a cím a francia Didier Dinart-t illeti. A Paris Saint-Germain 36 éves csillaga - aki játszott a Montpellier és a Ciudad Real, az Atlético Madrid csapataiban - mindent megnyert pályafutása során: kétszeres olimpiai bajnok (2008, 2012), háromszoros világbajnok (2001, 2009, 2011), kétszeres Európa-bajnok (2006, 2010), háromszoros Bajnokok Ligája-győztes (2003, 2006, 2008).

visszavonuló kézisek, Didier Dinart Forrás: AFP/Franck Fife

Utolsó profi mérkőzését játszotta a francia bajnokságban a horvát Petar Metlicic, a Montpellier 36 éves jobbátlövője ugyancsak elégedett lehet pályafutásával, hiszen a Ciudad Reallal háromszor volt BL-győztes (2006, 2008, 2009), nyert EHF-kupát (2000, Metkovic), KEK-et (2005, León), volt olimpiai bajnok (2004) és világbajnok (2003).