Vágólapra másolva!
A norvég tudósító semmi jóra nem számított, több magyar szurkolót viszont lánykérésre sarkallt a Győri Audi ETO BL-győzelme. Görbicz Anita két nappal a harmincadik születésnapja előtt ért fel pályafutása csúcsára, még semmit nem akart ennyire, ezért a döntő után leginkább összevisszaságot érzett.

Szokatlan látvány fogadta az embert, amikor megérkezett szombaton kora délután a veszprémi kézilabdacsarnokhoz. A jól megszokott piros mezes szurkolók és piros zászlók helyett a zöldbe borult a környék, a "hajrá Veszprém" helyett pedig mindenhonnan a "hajrá Győr" rigmus hallatszott, miután Görbicz Anitáék a győrinél jóval nagyobb veszprémi arénában játszották a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóját a norvég Larvik ellen.

"Muszáj ma nyernünk, különben raszta szakállam lesz, vagy olyan leszek, mint Gandalf a Gyűrűk urában" - mondta egy, a húszas évei elején járó győri szurkoló, aki belement a manapság trendi fogadalomtételbe, és a BL elődöntője után azt mondta, hogy addig nem borotválkozik meg, amíg a Győr meg nem nyeri a BL-t. Pont egy hónapja növeszti az arcszőrzetét, és ahogy elnéztük, már csak miatta is győzniük kellett a győri lányoknak.

"Jó, ha ma nyerünk, akkor én megkérem a barátnőm kezét" - licitált rá egy talpig zöld-fehérbe öltözött haverja, aki mellett tátott szájjal állt a barátnője. "Tényleg?" - kérdezett vissza. A fiú arcára egy pillanatra ráfagyott a mosoly, majd kivágta magát egy "Úgyis már mióta nyüstölsz vele?!" felkiáltással.

Két órával a kezdés előtt már tele volt az egyik kapu mögötti szektor, a győri szurkolók folyamatosan hangpróbát tartottak, pedig a csapatok még talán az öltözőben sem voltak ekkor. Aztán amikor a győriek kijöttek melegíteni, csavartak még egyet a hangerőn. Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni, de nem sokkal később jött a csapatok hivatalos bemutatása, a Larvik alatt síri csend volt a csarnokban, a győriek - főleg Görbicz Anita - bevonulásánál azonban valósággal rengett föld az ember a talpa alatt.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
Heidi Lökét ezúttal sem tudták tartani, öt góljával ő volt a legeredményesebb

"Itt nyerni? Lehetetlen" - szólalt meg a mellettem ülő norvég újságíró, pedig a meccs még el sem kezdődött. "A Győr olyan most, mint a Bayern München a fociban. Tavaly is nagyon jók voltak, de az idén messze a legjobbak azzal, hogy megtanultak védekezni. Annyi a különbség, hogy a Győrnek még van egy Messije is Görbicz személyében" - dicsérte az ellenfelet a norvég kolléga.

És hogy igaza legyen, arról gyorsan gondoskodtak Lökéék, pillanatok alatt 5-1-re elhúztak, és sikerült is tartaniuk ezt az előnyt, a félidőben 13-8-ra vezetett az ETO, ami összesítésben nyolcgólos előnyt jelentett. "Na, ugye megmondtam?" - szólt a norvég, aki nem tűnt szomorúnak csapata teljesítménye miatt, inkább kihúzta magát, hogy igaza volt, valószínűleg már a Budapestre tartó repülőre ülve már beletörődött, hogy csak BL-ezüstéremről tudósíthat majd.

A félidőben a hangosbemondó gratulált egy párnak, a férfi a meccs előtt jegyezte el a barátnőjét, hatalmas tapssal gratuláltak nekik a szurkolók, de ők nem azok a fiatalok voltak, akik nekünk fogadták meg, hogy a győri BL-győzelem esetén összeházasodnak.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
Jovanka Radicevic már érezte, hogy megvan

A győriek ugyanott folytatták a második félidőt, ahol az elsőt abbahagyták, a szenzációsan védő Lunde vezérletével 17-10-re elhúztak, ekkor összesítésben már tíz gól volt a különbség, és az látszódott a norvég játékosokon, hogy minél előbb szeretnének túljutni ezen a meccsen. A végére sikerült ugyan egyenlíteniük a kiengedő magyarok ellen, de esélyük egy percig sem volt a Bajnokok Ligája-győzelemre, a győriek 23-22-re nyertek, így kétséget sem hagytak afelől, hogy az idén melyik Európa legjobb nőikézilabda-csapata.

Az érem- és a kupaátadásnál - akárcsak a bevonulásnál - ismét leoltották a reflektorokat, a Larvikot hatalmas tapssal kísérte a pódiumra a győri közönség, majd jöttek egyenként a győri játékosok, a szeizmográf ismét bejelzett volna a veszprémi arénában. A hatalmas konfettiesőben, a Queen We are the champions című dalára ugrálva a győri lányok közel jártak ahhoz, hogy lemásolják a Real Madrid egyik korábbi ünneplését, amikor a spanyol focisták leejtették a kupát a buszról, de az újdonsült BL-győztesek csak a dobogóról és csak a kupa tetejét ejtették le.

Kovacsics Anikó elkérte a mikrofont a műsorközlőtől, majd a csapat nevében boldog születésnapot kívánt Görbicz Anitának, aki hétfőn ünnepli a harmincadik születésnapját. Egy hatalmas tortát toltak be a csapat kapitányának, ő pedig örömkönnyekben úszva próbálta kifejezni háláját a társaknak és a közönségnek.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
Görbicznek sosem volt még szebb születésnapja

"Azt hiszem egy BL-győzelemnél szebb ajándékot senki nem kaphat" - mondta ezt már az [origo]-nak Görbicz az ünneplés közben. "Amikor legutóbb BL-döntőt játszottunk, és kikaptunk, az életem legrosszabb születésnapi ajándéka volt, ez viszont a legszebb. A csapat már akkor is a BL-győzelem útján járt, de Ambros Martín és az ő általa megtanított védekezés is kellett ahhoz, hogy most beérjen annak a rengeteg munkának a gyümölcse, amit az elmúlt években végeztünk."

Görbicz először 18-12-nél mosolyodott el a meccsen, kérdésünkre elmondta: akkor már érezte, hogy megvan a BL-győzelem. "Persze utána is folyamatosan kellett koncentrálnunk, de onnan már nem bukhattuk el. Ha őszinte akarok lenni, talán egy fokkal könnyebb volt a döntő, mint a Valcea elleni elődöntő."

Arra a kérdésre, hogy eufóriát, vagy megkönnyebbülést érez-e, Görbicz így válaszolt: "Összevisszaságot. Már tavaly nyernünk kellett volna, akkor azt mondtuk, hogy ha akkor nem, akkor soha, ezért is akartam annyira most ezt a BL-győzelmet, talán még semmit nem akartam ennyire. Hogy mi lesz jövőre? Fogalmam sincs, mert ennél feljebb nincs, de nem is akarok ezzel foglalkozni, ha nem haragszotok, megyek ünnepelni" - mondta Görbicz nevetve, majd belevetette magát a győri szurkolók kézerdejébe.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
"Nem lehetett más a vége, csak ETO-győzelem" - összegzett Katrine Lunde

Heidi Lökét alig tudtuk kirángatni előbb a norvég tévések, majd a norvég szurkolók kezeiből, de azért annyit elmondott, hogy élete egyik legszebb napja ez. "Nem igazán jutott eszembe, hogy a honfitársaimat fosztom meg a BL-győzelemtől. Viszont kétség sem férhetett ahhoz, hogy mi voltunk az idén a legjobbak Európában, az egész szezonban csupán egy mecset veszítettünk. Ha életem három legboldogabb napját kellene felsorolni, ez lenne az egyik. Most még az sem érdekel, hogy pocsékul játszottunk a második félidő második felében" - mondta Löke, majd hozzátette, hogy még élő szerződése van Győrben, és esze ágában nincs elhagyni a csapatot.

"Nem lehetett más a vége, csak ETO-győzelem. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a sikerhez" - szerénykedett a kiválóan védő Katrine Lunde.

Nem biztos viszont, hogy a francia Raphaelle Tervel is marad a csapatnál. "Még le kell ülnöm a vezetőkkel tárgyalni, szerintem egy héten belül kiderül a jövőm, de az biztos, hogy fantasztikusan érzem magam Győrben" - kezdte a világ egyik legjobb védekező játékosa. "Már az első meccs után tudtuk, hogy nem veszíthetjük el a döntőt, valójában a szezon kezdete óta ez a meccs járt a fejünkben, ez vitt minket előre, és most nagyon boldogok vagyunk, hogy elértük a célunkat, és boldoggá tettük ezt a fantasztikus közönséget is. Nem nagyon játszottam még ilyen közönség előtt."

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Ambros Martin összerakta

Ambros Martin vezetőedző korábban játékosként is volt BL-győztes. "Éreztem a csapatban az erőt, az elszántságot, és azt is éreztem, hogy nem lesz görcsös a játékunk. A mostani mérkőzésen is voltak kisebb hullámvölgyek, de mindig voltak, akik lendítettek a többiek teljesítményén. Nagyszerű érzés BL-győztesnek lenni, és köszönöm a bizalmat, hogy ennek a csapatnak lehetek az edzője" - mondta az MTI-nek.

A játékosok még a lefújás után másfél órával is autogramokat osztogattak, és a szurkolókkal fényképezkedtek. Az látszott rajtuk, hogy jövőre is el tudnák viselni ezt a kellemes terhet.