Vágólapra másolva!
Az Eger nőivízilabda-csapata az elődöntőben 16-10-ra kikapott az orosz Kirisitől, így nem jutott döntőbe a Bajnokok Kupája négyes döntőjében. A házigazda egriek ellenfele a bronzmeccsen a görög Vuliagmeni lesz.

Eredmény, elődöntő:
Kirisi (orosz) - ZF-Eger 16-10 (5-1, 2-2, 5-4, 4-3)
a magyar góldobók:
Czigány 4, Antal, Keszthelyi 2-2, Veréb, Somhegyi 1-1

Magyar szempontból nagyon rosszul indult a mérkőzés a Bitskey-uszodában, hiszen az oroszok 2-0-ra vezettek, majd 3-1 után 6-1-re elhúztak az igencsak idegesen és bizonytalanul játszó egriekkel szemben. A tetemes hátrányból a második negyed elején sikerült valamelyest faragni (6-3), a nagyszünetre azonban 7-3-as Kirisi-előnynél vonultak el a csapatok.

A harmadik negyedben Antal Dóra révén lett 8-4, ám további közelítés helyett újabb hideg zuhany következett: az oroszok 11-4-re megléptek. Már csak két perc volt hátra az utolsó szünetig, amikor Antal büntetőből szépített (11-5), majd 12-5-öt követően a kétszer egymás után eredményes Czigány Dóra hozta vissza a halovány reményt a befejező negyedre (12-7).

Amelyben Czigány megúszásgóljával lett 13-8, de Keszthelyi két remek megoldásával is már csak szépíteni (15-9, 16-10) tudott a hazai gárda, érdemben közelebb kerülni riválisához azonban képtelennek bizonyult. A magyar bajnok és a másfél ezres egri nézősereg bánatára nagyon sima vereség lett a vége, az ellenállhatatlanul pólózó Kirisi a döntőbe jutott, az Eger pedig a harmadik helyért szállhat vízbe szombaton.

korábban:
Sabadell (spanyol) - Vuliagmeni (görög) 9-8 (2-2, 4-3, 2-1, 1-2)

A szombati program:
a 3. helyért:
ZF-Eger - Vuliagmeni 16.30

döntő:
Sabadell - Kirisi 18.00