Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott 30-26-os vereséget szenvedett a horvát csapattól Zágrábban a 2014-es dániai Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozón debütált a balátlövő Zdolik Bence, aki hat lövésből hat gólt szerzett.

Percről percre

A mostani eredmény következtében négy forduló után mindkét válogatott hatpontos, de a legutóbbi három világversenyen - olimpián, vb-n és Eb-n - bronzérmes horvátok jobban állnak az egymás elleni eredmények alapján, mivel csütörtökön, Veszprémben csak két góllal, 20-18-ra kaptak ki. A letteket és a szlovákokat a magyar és a horvát válogatott is megverte már egyszer-egyszer, a csoportból az első két helyezett lehet majd ott az Eb-n.

A szombati mérkőzésen a hazaiak gyorsan ötgólos előnyt szereztek, ezzel pedig a folytatásban jól gazdálkodtak. Sokszor találtak a kapuba leindításból, ilyenkor nőtt a különbség, amikor viszont eredményesen fejezte be támadásait a magyar csapat, és vissza tudott zárkózni, már kevésbé voltak hatékonyak a vendéglátók. A legnagyobb különbség kilenc gól volt, a végére négy maradt.

Eb-selejtező, 4. forduló:
Horvátország - Magyarország 30-26 (15-9)
gól:
Horvat 8, Duvnjak 7, Vori 4, Nincevic 4, Lackovic 2, Buntic 2, Kopljar 1, Matulic 1, Vukovic 1, illetve Zdolik 6, Mocsai 3, Császár 3, Harsányi 2, Törő 2, Ilyés 2, Zubai 2, Szöllősi 1, Lele 1, Vadkerti 1, Schuch 1, Szalafai 1, Ancsin 1.

A zágrábi mérkőzésen Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese - amelyben nem volt ott a sérült Nagy László - nehezen melegedett bele a játékba, 5-0-s horvát vezetésnél, a 9. percben Mocsai Tamás révén szerezte első gólját. Aztán a folytatásban csökkent valamelyest a különbség (6-3), de a második tíz perc végére megint megléptek a horvátok (10-4), elsősorban a leindításból lőtt góljaik révén, melyeket a magyarok előkészítetlen és rosszul befejezett támadásai után, rendezetlen védelemmel szemben szereztek. Csakhamar hétgólosra hízott a különbség (11-4), amikor Ancsin átlövésből eredményes volt. A 23. percre ötgólosra csökkent a horvát előny (13-8), így egy jó hajrával akár szorossá is lehetett volna tenni a mérkőzést. Ehhez képest megint a hazaiak percei következtek, így hamarosan újra hét találat volt a magyarok hátránya (15-8), amelyből a szünetig egyet tudtak faragni.

A horvátok felállt védelem ellen nem játszottak különösebben hatékonyan, de a sok leindítással szinte végig kedvező helyzetben járathatták a labdát az első félidőben, és nem változott a helyzet a második játékrész elején sem. Ismét horvát gólok következtek, és csak a harmadik után, 18-9-nél lőtt Alilovic kapujába beállóból Zubai.

Aztán megtorpantak a horvátok, újabb három magyar gól jött (18-13), erre időt kért Slavko Goluza, a hazaiak szövetségi kapitánya. Ennek ellenére tovább fogyott a hazaiak előnye, a 44. percben Mocsai lövése nyomán már csak négytalálatnyi volt (20-16). Aztán megint a horvátok szereztek könnyű gólokat, de a magyarok továbbra sem adták meg magukat, és ismét felzárkóztak.

Az újonc Zdolik Bence nagyszerűen mutatkozott be, a hajrában gyakorlatilag nem tudott hibázni: hat lövésből hat gólt szerzett, ezzel ő lett a magyar csapat legeredményesebb játékosa.

"A két mérkőzés eredményével elégedettek lehetünk. A mai meccsnek az első 15 percében minden olyan hibát elkövettünk, amit otthon nem. A fantasztikus veszprémi környezet után érzelmileg nem tudtunk úgy feltöltődni egy nap alatt, ahogyan szükséges lett volna" - nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport1 televíziónak Mocsai Lajos Szövetségi kapitány.

A szakember a balatonfüredi balátlövő, a 20 éves Zdolik Bence parádés debütálásáról is szót ejtett. "A szakvezetés részéről a mai bevetése egy olyan lépés volt, amelyet - a tehetséggondozás jegyében - folytatni szeretnénk. Zdolik egy vagány fiatalember, remek atléta, jó lövőerővel rendelkezik, és jó versenyzői vér van benne. Ma levettük róla a felelősséget. A teljesítményét nem szabad sem alul-, sem pedig túlértékelni" - fogalmazott a kapitány.

vasárnap játsszák:
Szlovákia - Lettország, Vágbeszterce (Povazska Bystrica) 17.30

Az állás:
1. Horvátország 6 pont/4 mérkőzés
2. Magyarország 6/4
3. Lettország 2/3
4. Szlovákia 0/3

Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt. A csoportból az első két helyezett jut ki a 2014-es dániai Eb-re.

Az eddigi mérkőzések:
1. forduló:
Magyarország - Lettország 32-25
Horvátország - Szlovákia 25-21

2. forduló:
Szlovákia - Magyarország 24-28
Lettország - Horvátország 23-30

3. forduló:
Magyarország - Horvátország 20-18
Lettország - Szlovákia 28-24

A további program:
5. forduló (június 12-13.):
Lettország - Magyarország
Szlovákia - Horvátország

6. forduló (június 15-16.):
Magyarország - Szlovákia
Horvátország - Lettország