Vágólapra másolva!
Harmadik mérkőzését is megnyerte a férfivízilabda-válogatott a Világligában. Az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor csapata az oroszok ellen három góllal nyert selejtezőcsoportjában a szerdai, volgográdi összecsapáson. A magyar tréner szerint 5-1-es magyar vezetésnél hibáztak a bírók, ezért tudtak feljönni a hazaiak.

Eredmény, Világliga, csoportmérkőzés:
Oroszország - Magyarország 7-10 (1-5, 3-2, 2-0, 1-3)
a magyar góldobók:
Török, Varga, Szivós 2-2, Bátori, Hosnyánszky, Kis G., Vámos 1-1.

A románok elleni idegenbeli (12-9 Nagyváradon) és az olaszok elleni őszi hazai siker (6-5 Székesfehérváron) után harmadik Világliga-találkozóján Benedek Tibor már főállású kapitányként dolgozott a magyar kispadon.

A szakember alaposan megfiatalított együttese remekül kezdte a találkozót, és a vlv.hu helyszíni tudósítása szerint - az első negyed végére négygólos előnyre tett szert. Már az első két támadás - Török Bélának és Bátori Bencének köszönhetően - eredményes volt, majd emberelőnyből az olimpiai bajnok csapatkapitány, Varga Dániel, utána szintén fórból Szivós Márton, végül létszámegyenlőségnél egy másik olimpiai aranyérmes, Hosnyánszky Norbert vette be az orosz kaput (1-5).

A második játékrészben is a vendégcsapat dominált, ekkor az öt a négy elleni játékban előbb a volgográdi keret harmadik olimpiai bajnok tagja, a center Kis Gábor és a másodszor is pontosan célzó Török szaporította a magyar gólok számát, de az oroszok a nagyszünetig eggyel csökkentették hátrányukat (4-7).

A harmadik nyolc perc magyar szempontból nyomasztóra sikerült, hiszen senki sem talált be, miközben a házigazdák két emberfórjukat is gólra váltották (6-7).

Nagyobb baj azonban nem lett, mert a befejező negyed elején a balkezes Vámos Márton 8-6-ra alakította az állást. A kapuban Nagy Viktor remekelt, ötméterest is védett, a társak pedig - az egyformán duplázó Varga és Szivós - tovább növelve az előnyt meg sem álltak 10-6-ig, innen pedig már csupán a szépítésre futotta az oroszok erejéből.

"Tudtuk, hogy nehéz lesz Oroszországban, és ez be is igazolódott" - nyilatkozta Benedek Tibor a mérkőzés után. "Ráadásul nagy teher volt a csapaton, így rajtam is. A feladatunk az volt, hogy szép játékkal vagy csúnyával, mindegy, csak nyerjük meg ezt a meccset. 5-1-nél a bírók hibáztak, nem adtak meg nekünk egy ötméterest, ezután álltak fel az oroszok, amire 6-1-nél nem nagyon lett volna lehetőségük. A csapat teljesítette feladatát."

A magyar válogatott hamarosan újra vízbe száll, péntek este Debrecenben a román csapat lesz az ellenfél szintén a Világligában.