Vágólapra másolva!
A magyar nőivízilabda-válogatott legyőzte a világbajnok görög csapatot a Világliga csoportselejtezőinek második fordulójában, szombaton Egerben.

Eredmény, Világliga, csoportselejtező, A csoport, 2. mérkőzés:
Magyarország - Görögország 10-8 (2-3, 4-2, 2-2, 2-1)
a magyar góldobók
: Keszthelyi 4, Bujka 2, Antal, Tóth, Miskolczi, Takács 1-1

A 2012-es Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik magyar válogatott és a világbajnoki címvédő görög nemzeti együttes egri összecsapását a hazaiak kezdték jobban, Antal Dóra, majd Keszthelyi Rita találataival 2-0-ra elhúztak. A vendégek azonban még az első negyedben kiegyenlítettek, sőt fordítottak is (2-3).

A második játékrészben Merész András szövetségi kapitány csapata villámgyorsan egyenlített Tóth Ildikó centergóljával (3-3), Keszthelyi pedig ezután duplázott. A görögök szépítettek (5-4), s akár 5-5 is lehetett volna, ha nem hárít ragyogó mozdulattal ötméterest Kasó Orsolya. Csakhogy ezután egy magyar büntető is kimaradt, így a világbajnok a nagyszünet előtt megint utolérte a magyar csapatot (5-5). A pihenő előtt aztán Miskolczi Kitti büntetője 6-5-ös magyar vezetést ért.

A harmadik negyedben gyorsan 6-6-ra módosult az állás, sőt miközben a magyar helyzetek kimaradtak, a görögök a vezetést is megszerezték. Ám nem sokáig tartott a görög öröm: az addigi leglátványosabb akció végén Takács Orsolya vette be az ellenfél kapuját, majd Bujka Barbara szerezte vissza az előnyt (8-7).

Az utolsó játékrész elején ismét Bujka volt eredményes, majd Keszthelyi negyedik góljával 10-7-re ellépett a magyar csapat, amely végül 10-8-ra nyert, így százszázalékos a csoportselejtező félidejében.

A játék felgyorsítása volt a kulcs, folyamatosan mozgattuk őket, el is fáradtak az általunk diktált tempóban" - összegzett Merész András.

A sorozat folytatásaként a magyar együttes a spanyolokat fogadja február 8-án Budapesten. A hármasból a legjobb kettő jut tovább az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet Pekingben rendeznek meg június 3. és 9. között a selejtezők legeredményesebb nyolc válogatottjának részvételével.