Vágólapra másolva!
Benedek Tibor, a magyar férfivízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya szerdán kijelölte keretét, amelyből kikerül a január 30-i, volgográdi orosz-magyar Világliga-mérkőzésre utazó csapat.

A szakvezető a válogatott honlapján hozta nyilvánosságra a 19 névből összeállt listát. A keretben négy - egyformán egyszeres - olimpiai bajnok kapott helyet Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Varga Dániel és Varga Dénes személyében.

A háromszoros olimpiai bajnokok közül Kásás Tamás lemondta a válogatottságot, és vélhetően Szécsi Zoltán, illetve Kiss Gergely sem lesz már csapattag, Biros Péter azonban jelezte, hogy 40 éves koráig válogatott lenne, de egy-két évig most pihenni szeretne. A londoni csapatkapitányon kívül az egyszeres olimpiai bajnok Steinmetz Ádám és a kétszer olimpiai aranyérmet nyert Madaras Norbert sem került be a keretbe.

"Ez egy olyan keret, amely nyitott, és úgy érzem, kellő motivációt ad mindenkinek, a fiataloknak is" - nyilatkozta Benedek Tibor, hozzátéve: mindazt, ami korábban jól működött, megtartja, ami pedig fejlődést hozhat, azzal igyekszik bővíteni a repertoárt.

"Sűrű a klubszezon és alkalmazkodni kell a klubok érdekeihez, emiatt nyárig nagyon kevés idő lesz a közös felkészülésre. A keret január 28-án, hétfőn találkozik először, kedden már utazunk, mert szerdán Világliga-meccs lesz Volgográdban, a hazaérkezés másnapján, pénteken pedig már itthon játszunk a románok ellen, szintén a Világligáért, Debrecenben" - mondta.

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok szakvezető kedden írta alá megállapodását a szövetség szintén új elnökével, Kemény Dénessel. "A pályázatommal ellentétben benne van a szerződésemben, hogy az felbontható, ha a csapat már a barcelonai világbajnokságon nem jut be a legjobb négy közé. Nyilván az olimpiai ötödik hely után egy teljesen új csapattal nagyon nagy dolog lenne a négybe kerülés, de ezzel a teherrel kezdjük meg a felkészülést. Természetesen én magam is tisztában vagyok a magyar vízilabda múltjával, miként a játékosok is, így végül elfogadtam, hogy ennek a pontnak benne kell lennie minden szövetségi kapitány szerződésében, így az enyémben is."

A válogatott keret:
kapusok:
Decker Attila (Szolnok), Lévai Márton (Szolnok), Nagy Viktor (Vasas)
mezőnyjátékosok:
Bátori Bence (Eger), Bedő Krisztián (BVSC), Decker Ádám (Szeged), Hosnyánszky Norbert (Szolnok), Jansik Dávid (Honvéd), Jansik Szilárd (KSI), Kis Gábor (Szolnok), Mezei Tamás (Eger), Német Toni (KSI/Vasas), Salamon Ferenc (Eger), Sedlmayer Tamás (UVSE), Szivós Márton (Szeged), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Primorje Rijeka), Varga Dénes (Primorje Rijeka), Vámos Márton (Vasas)

Benedek Tibor elmondta még, hogy a másodedzője Dabrowski Norbert, a BVSC edzője lesz, és ő fog segíteni a videóelemzésekben is. A kapusedző a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István, aki egyben a csapat ügyintézője. A játékosok erőnlétéért Horváth Tamás felel, aki a TF oktatója. A csapat mellett dolgozik továbbra is Tóvári Zsuzsa pszichológus, Gábor Antal orvos és Illés Roland gyúró.