Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott célja, hogy a legjobb nyolc közé jusson a pénteken kezdődő spanyolországi világbajnokságon, de Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint miután rutinos játékosokat kell pótolni, vékony a jég a siker és a kudarc között.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, úgy érzi, tavaly erőn felül teljesített az olimpián negyedik helyen záró csapat, és most azon dolgoznak, hogy megtartsák a pozíciójukat a legjobbak között.

"Nyilvánvalóan a csoportban úgy kell szerepelni, hogy esélyünk legyen a célkitűzés teljesítésére. Minden ellenfelünket tiszteljük" - jegyezte meg a szakember. Kiemelte: a legutóbbi vb-n bronzérmes, házigazda spanyolok és az olimpiai harmadik horvátok ellen nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanakkor fontos, miként kezdenek Egyiptom ellen, és Algériát sem szabad lebecsülni. A csoportban szerepelnek még az ausztrálok is, ők a vb-ken rendszerint az utolsó helyen végeznek.

"Keretünk részben megújult, több fiatal kap lehetőséget, hiszen négyéves ciklusban gondolkodunk, a távlati célunk a 2016-os riói olimpia" - tette hozzá Mocsai. "Nehéz vb lesz London után. Rutinos játékosokat kell pótolnunk, és vékony a jég a siker és a kudarc között."

A kapitány kitért rá, hogy lesznek olyan csapatok, amelyek az utóbbi világversenyekről távolmaradtak, és most óriási ambícióval várják a vb-t, s lesznek, amelyek jelentős fiatalítást hajtottak végre, és a jövő válogatottját építik.

"Nekünk egyszerre kell a rutinos játékosok mellett foglalkoztatni a fiatalokat, és azokat, akik már 23-28 évesek, de eddig világversenyen nem volt olyan kulcsszerepük, mint most lesz. A keret kétharmad része a nyár óta egyetlenegy hetet pihent, és túlterhelt" - mondta Mocsai Lajos.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke hozzátette, hogy nehéz lesz megismételni a tavalyi eredményeket, magasan van a léc, de bíznak a csapatban.

Az aranyérem 15, az ezüst 13, a bronz 11, a 4. hely 9, az 5-6. hely 7 és fél, a 7-8. hely pedig 6 millió forint összprémiumot jelentene az együttesnek, amelynek a sérült Ilyés Ferenc távollétében Harsányi Gergely lesz a csapatkapitánya.

"Megtisztelő, de nagy felelősséggel járó feladat ez. A tavalyi év jól sikerült, de máris itt az új felmérő. Mivel a csoportküzdelmek után egyből a kieséses szakasz következik, fontos, hogy jó pozícióban végezzünk." - fogalmazott Harsányi.

Minden hatosból az első négy jut tovább, rögtön a nyolcaddöntőbe, ahol a csoportelsők a csoportnegyedikekkel, a csoportmásodikok pedig csoportharmadikokkal találkoznak. A négyesdöntő Barcelonában lesz, a magyarok Madridban kezdenek, majd csoportbeli helyezésüktől függően Barcelonában vagy Zaragozában folytathatják.

A 18-as keretből végül a csurgói balátlövő, Grebenár Gábor maradt ki, a válogatott csütörtökön utazik a spanyol fővárosba 16 játékossal és a tartalékkapus Liszkai Szilveszterrel. A tornán két cserére nyílik majd lehetőség.

A vb-t felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mercedes-Benz Hungaria Kft. lett a szövetség arany fokozatú támogatója.

Az utazó keret:
kapusok: Tatai Péter (Pick Szeged), Mikler Roland (Pick Szeged) tartalék kapus: Liszkai Szilveszter (Bacau)
jobbszélső: Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
jobbátlövők: Mocsai Tamás (Hannover), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Nagy László (MKB Veszprém), Ancsin Gábor (Pick Szeged)
irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Lékai Máté (Celje)
beállósok: Szöllösi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB Veszprém)
balátlövő: Putics Barna (Gummersbach)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)