Vágólapra másolva!
Keserűen nyilatkozott a Los Angeles Lakers mélyrepüléséről Kobe Bryant, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) egyik legnagyobb sztárja.

"Ez átkozottul öreg csapat, nem tudom máshogy mondani" - mondta a 34 éves játékos szerdán a Philadelphiától elszenvedett 103-99-es vereség után. "Lassúak vagyunk, beragadtunk a sárba a fiatalabb, frissebb ellenfélhez képest."

A középiskolából rögtön a Lakershez szerződött, 17. NBA-idényét taposó Bryanten amúgy nem múlik a kaliforniaiak előrejutása, ugyanis 30,3-as pontátlagával vezeti a pontlistát. Ezzel együtt klubja 15 győzelemnél és 16 vereségnél tart, és nem áll rájátszást jelentő helyen.

A Los Angeles kispadján a szezon elején - öt meccs után - Mike D'Antoni váltotta Mike Brownt, ám a 27 éves Dwight Howard mellett a 32 éves Pau Gasolból, a 33 éves Metta World Peace-ből és a 38 éves Steve Nashből álló sor kevéssé tudja megvalósítani az új edző gyors támadásokra épülő taktikáját. Pedig az idősebb keret nem feltétlenül párosul lassúsággal az NBA-ben: a 21/10-es győzelmi mérleggel keleti második New York Knicks állományának 32 év feletti az átlagéletkora.