Vágólapra másolva!
A három végleges kiállítást hozó magyar-montenegrói kézimeccs után egyedül Tomori Zsuzsanna kapott eltiltást. A döntést a magyar fellebbezés ellenére jóváhagyták, így nem játszhat az Eb-középdöntő második körében.

Tomori Zsuzsannát szeretni kell

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) másodfokon helybenhagyta a Fegyelmi Bizottság elsőfokú döntését, ennek értelmében Tomori Zsuzsanna nem léphet pályára kedden, a Románia elleni Eb-középdöntő mérkőzésen.

Tomori a Montenegró ellen 28-26-ra elveszített mérkőzés 40. percében előbb kétperces büntetést, majd piros lapot kapott reklamálásért, ezt követően pedig kimutatott a közönségnek.

A találkozón az ellenféltől két játékost is végleg kiállítottak, előbb a Tomorit arcon csapó Knezevic, majd a Klivinyi Kingát földre vivő Klikovac kapott pirosat, ám őket nem tiltotta el az EHF. Ugyancsak megúszta eltiltás nélkül a pályára benyúlva a norvég játékost visszarántó szerb szövetségi kapitány.

A csoportjukban négy ponttal második helyen álló magyarok kedd este 20.15-től Románia ellen folytatják a középdöntőben. A magyar szövetség híre szerint a röszkei határátkelőig a magyarországi főutak járhatóak, onnantól Újvidékig lassabban, de szintén lehet közlekedni.