Vágólapra másolva!
Csapatként állt helyt a magyar nőikézilabda-válogatott a Románia elleni Eb-középdöntőn, ennek köszönhető a győzelem, mondta Görbicz Anita, aki vírusos betegségből felépülve vállalta a játékot, és hat góljával a csapat egyik legjobbja volt. Karl Erik Böhn kapitány szerint, ha nagy a tét, akkor hajt igazán a csapat.

"Hihetetlenül boldogok vagyunk, ismét bebizonyítottuk, hogy csapatként vagyunk erősek" - nyilatkozta a románok elleni 25-19-es győzelem után Görbicz Anita, aki az m2-nek elárulta, fizikálisan gyengének érzi még magát. "Az egész Európa-bajnokságra jellemző, hogy mi tizenheten, bárki is lépjen közülünk pályára, óriási erőt képviselünk, és mindig vannak többen, akik húzzák a csapatot. A románok lenéztek bennünket, és a meccs elején, amikor vezettek, túlzottan megnyugodtak. Miután megfordítottuk az állást, biztos voltam benne, hogy nyerünk!"

Karl Erik Böhn, a magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy vélte, a védekezéssel sikerült megnyerni a meccset. "A védőfal középen jól zárt, hagytuk lőni az ellenfél szélsőit, onnan pedig Kiss szinte mindent védett. Több nagyszerű teljesítmény is akadt, fantasztikusan küzdöttünk. Már mondtam korábban is: ha nagy a tét, akkor tud igazán hajtani ez a csapat."

A fantasztikusan védő Kiss Éva élete egyik legfontosabb meccsének nevezte a csatát. "Minden román játékosra külön készültünk. Fontos volt, hogy amikor Neagu az elején elkapta a fonalat, megállítsuk. Ezt külön őrzővel sikerült is, onnantól már tényleg remekül védekeztünk."

Szucsánszki Zita szerint volt kiért küzdeni: "Kiss fantasztikusan védett, Görbicz parádézott, Triscsuk pedig védekezésben volt remek. Mindenki Tomoriért küzdött, mivel számunkra elfogadhatatlan, hogy az a játékos, aki leüti az ellenfelét, a következő mérkőzésen már játszhat, aki pedig szóvá teszi, hogy ellenfele durváskodik vele szemben, azt egy meccsre eltiltják."

Gheorghe Tadici, a románok szövetségi kapitánya elismerte, csapata most nyújtotta a legrosszabb teljesítményt az Eb-n. "Átlövőinket lefogták, nem tudtuk járatni a labdát megfelelően, szélről is sokat hibáztunk, ugyanakkor a hátsó alakzat sem tudott összezárni. Ezek után törvényszerű és könnyű volt magyarok győzelme" - magyarázta.