Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) verseny albizottsága felfüggesztette a férfi NB I-ben szereplő Kecskemét csapatának versenyzési jogát.

Az MKSZ keddi közleménye szerint a felnőtt és a korosztályos kecskeméti együttesek mérkőzései elmaradnak, s a találkozók két bajnoki pontját 10-0-s gólkülönbséggel az aktuális ellenfelek kapják meg a felfüggesztés megszüntetéséig.

A szövetség döntése értelmében elmarad a szombatra kiírt B.Braun Gyöngyös-Kecskemét NB I-es összecsapás is.

A nehéz anyagi helyzetben lévő Kecskemét októberben nem tudott kiállni az FTC-PLER Budapest ellen, mivel nem állt rendelkezésére az a közel 200 ezer forint, amely egy hazai találkozó megrendezéséhez szükséges.