Vágólapra másolva!
Karl Erik Böhn a horvátok elleni Eb-nyitómeccs, illetve a Montenegró elleni találkozó után egyaránt keményen kritizálta a játékvezetőket, az első vereség után még egy videoösszeállítást is készítettett, amelyet elküldött az európai szövetség illetékeseinek.

Mindkét mérkőzést a cseh Jiri Opava, Pavel Valek duó vezette. "Még dvd-t is küldettem az EHF-nek, amelyen megnézhették, hogyan védekeznek öt méteren a horvátok, aztán most mégis engedték ugyanezt, az utolsó két percben pedig minden ítélet a montenegróiaknak kedvezett" - nyilatkozta a Montenegró elleni vereség után Böhn a Nemzeti Sportnak.

"Lehet, hogy eltiltanak azért, amit mondok, de örömmel veszem a kalapom, ha ezt a két játékvezetőt is magammal vihetem. Jöjjenek inkább a jó női játékvezetők, akik felkészülten, alázattal levezetik a meccseket, mint olyan férfiak, akik nem veszik komolyan a munkájukat" - mondta a norvég tréner.

Böhn a videón lassításokkal és jelzésekkel hívja fel a figyelmet a bírói tévedésekre.