Vágólapra másolva!
Ukrajnai vereséggel kezdte meg a nyolcmérkőzéses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar férfikosárlabda-válogatott, amely szerdán hat ponttal kikapott Dnyipropetrovszkban.

Eredmény, C csoport, 1. forduló:
Ukrajna - Magyarország 77-71 (23-20, 16-21, 18-18, 17-12)
a legjobb magyar dobók:
Hanga 21, Szabó M. 10, Horváth 10, Wittmann 8

Az ukránok kezdtek jobban az Eb-selejtezős nyitányon, és a 7. percben 15-9-re elhúztak. A közelmúltbeli sérülése ellenére nagyszerű formában játszó Hanga Ádám révén - aki a spanyol Manresánál légióskodik - azonban a magyar csapat a második negyed elején utolérte riválisát (23-23).

A nagyszünetig jobbára a remekül lepattanózó hazaiaknál volt az előny, ám a 20 perc alatt 17 pontot szóró Hanga harmadik triplájával a félidőben 39-41 volt az állás.

Térfélcsere után a hátsérüléssel bajlódó, honosított Obie Trotter hármasával hat pontra meglépett Rátgéber László együttese (46-52). A főként a palánk alól veszélyes házigazdák visszavették a vezetést, ám a harmadik játékrész utolsó pillanatában Wittmann Krisztián dobott triplát, így az utolsó szakasznak 57-59-ről vágtak neki a csapatok.

Lóránték ismét elhúztak öt ponttal (66-71), ám az ukránok rákapcsoltak, és másfél perccel a vége előtt 72-71-et mutatott az eredményjelző. A hátralévő időben már csak öt hazai pontot láthatott a dnyipropetrovszki közönség, az ukránok 11-0-ra nyerték a hajrát, így a Rátgéber-gárda idegenbeli vereséggel kezdte meg menetelését.

"Gratulálok Ukrajnának. Nagyon szervezetten játszottunk, kivéve az utolsó két percet, amikor elhamarkodott megoldásokat választottunk. Emellett három statisztikai adat pecsételte meg a sorsunkat: hússzal több lepattanójuk volt, 23 büntetővel többet dobhattak és 15 faulttal többet fújtak ellenünk. Viszont ha így játszunk a többi mérkőzésen, akkor szerintem ott leszünk az Eb-n" - nyilatkozta Rátgéber László szövetségi kapitány.

A csoport másik mérkőzésén:
Ciprus-Ausztria 86-89 - hosszabbítás után

A magyarok kedden Ausztriát fogadják Szombathelyen. A csoportokból az első két helyezett, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt a 2013-as szlovéniai kontinenstornán.

Az Eb-selejtezők további programja:
augusztus 21.: Magyarország - Ausztria, Szombathely 19.00
augusztus 24.: Horvátország - Magyarország, Eszék 20.00
augusztus 27.: Magyarország - Ciprus, Pécs 19.00
augusztus 30.: Magyarország - Ukrajna, Pécs 19.00
szeptember 5.: Ausztria - Magyarország, Schwechat 20.20
szeptember 8.: Magyarország - Horvátország, Szombathely 19.00
szeptember 11.: Ciprus - Magyarország, Nicosia 18.00