Vágólapra másolva!
Edzőjét megkönnyezteti, társai egy félmozdulatból is megértik, a szurkolók vele akarnak közös képet - világklasszis lett Barcelonában, de a legendává válás helyett Magyarországot választja Nagy László. A csapatból kikoptak a barátai, a szurkolók többsége szerint viszont csak a pénz miatt akar távozni, ám a Barcelona nem akar engedni a hárommillió eurós vételárból. Helyszíni riport a bajnokavatásról, amely alighanem Nagy László búcsúmeccse is volt.

Egy órával a kezdés előtt még kevés jele volt annak, hogy a Barcelona kézilabdacsapata a bajnokság megnyeréséért fog pályára lépni. A klub focistadionja, a Camp Nou közvetlen közelében fekvő Palau Blaugranában alig lézengett néhány néző, a pályán pedig mindössze három Barca-játékos, a világklasszis Sziarhei Rutenka, a védekező specialista Viran Morros és kapus Johan Sjöstrand szórakozott egymással.

Ez részben azt jelentette, hogy Sjöstrand olyan testhelyzetet vett fel a gólvonalon állva, amelyre kénytelenek vagyunk a pucsítás szót használni, két társa pedig a hetesről próbálta kilőni a fenekét. Nem sokkal később a csapat többi sztárja is megérkezett a pályára, hogy megkezdje a bemelegítést a szezon utolsó meccsére a nyolcadik helyen álló Torrevieja ellen, amelyet mindenképpen le kellett győzniük a bajnoki cím megszerzéséhez.

A pályán ott volt a csapatkapitányi karszalagot viselő Nagy László is, akinek egyre szövevényesebb ügye Magyarországon és Spanyolországban is uralta a kézilabdáról szóló híreket az elmúlt hónapban.

A már évek óta húzódó, több ponton is homályos történet újabb csavart vett, amikor a Barcelona május 2-án bejelentette, hogy Nagy Veszprémbe igazol, és azóta az is kiderült, hogy annak ellenére sem veszi fel a spanyol állampolgárságot, hogy honosítását korábban ő maga kezdeményezte.

Az viszont továbbra sem világos, hogy a Veszprém kivásárolja-e szerződéséből, és hogy Nagy csatlakozik-e a magyar válogatott keretéhez, amely jelenleg is készül a norvégok elleni vébéselejtezőre és a július végén kezdődő olimpiára. Nagynak 2013 nyaráig van szerződése a Barcelonával, kivásárlási ára pedig hárommillió euró, amelynek a kifizetése a világ legdrágább és legjobban fizetett kézilabdázójává tehetné a magyar játékost.

Forrás: Fabók Bálint [origo]

A Barca nem akar engedni

"A május 12-i Atlético Madrid elleni meccs után Barcelonába érkezett egy veszprémi küldöttség, hogy lealkudják Nagy kivásárlási árát, de nem sikerült megegyeznünk" - mondta az [origo]-nak a klub egyik, neve elhallgatását kérő elöljárója, de azt nem árulta el, hogy a Veszprém milyen ajánlatot tett. "Azóta nem történt előrelépés, nem találkoztunk velük, de ha akarják folytatni a tárgyalásokat, tudják a telefonszámunkat. Hosszú még a nyár, bármi megtörténhet, de a Barcelona nem fog engedni a hárommilliós vételárból" - jelentette ki.

Forrásunk szerint másfél éve dolgoztak azon, hogy élethosszig tartó szerződést kössenek Naggyal, és villámcsapásként érte őket, amikor Nagy bejelentette, hogy milyen ajánlattal kereste meg a Veszprém. "Mi 20 százalékkal emeltük volna fizetését, a Veszprém több mint a kétszeresét adja. Ha ezt mi is megadtuk volna neki, akkor most minden játékos kopogtatna az ajtón. Ez a piactól teljesen elrugaszkodott összeg" - mondta az elöljáró az állítólagos havi 45 ezer eurós (13,5 millió forint) veszprémi ajánlatról.

Az EFE spanyol hírügynökség ennél is kecsegtetőbb veszprémi ajánlatról ír, eszerint a magyar bajnok évi 750 (havi 62,5) ezer eurót fizetne Nagynak, míg a Barcelona ajánlata évi 400 ezer euróról szól. Ezen kívül Nagy élete végéig juttatást kapna jelenlegi klubjától, mint a kosaras Juan Carlos Navarro, akinek visszavonulása után a vezetőségben felajánlottak egy helyet.




Ő reprezentálja a klubot

A bizonytalanság azonban egyáltalán nem látszott meg Nagy Lászlón a bemelegítés alatt. Sokáig teljesen egyedül végezte a gyakorlatokat, tekintetéről sugárzott az összpontosítás, miközben fergusoni vehemenciával rágózott. A közös bemelegítést már ő vezette, ekkor folyamatos pacsizásokkal és a harcias vamosozással (gyerünk!) spannolta csapattársait. Már ekkor feltűnő volt - ami a meccsen is markánsan látszott -, hogy milyen jól megérteti magát apró mozdulatokkal vagy félszavakkal.

"A legnagyobb játékos ebben a csapatban" - mondta Nagyról az [origo]-nak egy nézőtéren ülő fiatal, aki a Barcelona 18 éven aluli csapatában játszik."Már több mint tíz éve itt van. A második csapatnál kezdte, és onnan eljutott odáig, hogy a világ egyik legjobb játékosa legyen. Ő reprezentálja a Barcelonát" - fejtegette. "Sokáig nem emelkedett ki a Barcelonából, de az elmúlt két évben már úgy játszik, mint egy sztár" - dicsérte Nagyot egy idősebb bérletes, aki a kézin kívül a Barca foci- és kosármeccsein is igyekszik mindig ott lenni.

"Eddig az idei volt a legjobb szezonja. Ezért nagy kár, hogy elmegy. Védekezésben mindig is nagyon jó volt, de már támadásban is a legjobbak között van. Nagyon fontos játékosa a Barcának" - magyarázta lelkesen egy középkorú szurkoló, aki alkalmanként 200 kilométert utazik azért, hogy minden hazai meccset megnézhessen. Majd felmutatott a csarnok felsőbb részére, ahol a kézicsapat hat legendájának visszavonultatott meze van kifeszítve. "Neki is ott lett volna a helye" - tette hozzá.

A melegítő Barcelona játékosok közül Nagy László volt az egyetlen, aki többször is odament a nézőkhöz autogramot osztani, közös fényképet csinálni vagy lepacsizni. "Nagyon szomorú vagyok, hogy elmegy" - búslakodott az egyik férfi, akihez Nagy kiment köszönni. A szurkoló azt mondta, már tizenegy éve barátok Nagy Lászlóval, a csapat minden hazai és idegenbeli meccsén ott van, barátaikkal pedig egy Mindig kövesd a szíved feliratú transzparenssel üzentek neki. Arról, hogy Nagy miért akarja elhagyni a Barcelonát, csak annyit árult el, hogy a csapat kicserélődött az elmúlt időszakban, sok barátja elment. "Még most is vannak azért, de csak ketten-hárman".

Forrás: Fabók Bálint [origo]

A szurkolók megértik

A játékosok bemutatásánál Nagy volt az egyetlen, akit szinte az összes csapattársa megölelt, mielőtt a kispad előtt gyülekező játékosgyűrűből kifutott volna a pálya közepére, és talán a legnagyobb tapsot is ő kapta a körülbelül 3500 nézőtől. A Barcelona nem kezdett jól, a középcsapatnak számító Torrevieja az első félidőben tartotta a lépést a bajnokságban eddig összesen egy meccsen vereséget szenvedő Barcelonával. Nagy kezdett, két rontott lövés után két gólt is szerzett, csapata egyik legelszántabb játékosának tűnt, de az első félidő közepén lecserélték.

A Nagy helyére beálló Konsztantyin Igropulo remekül játszott, ő és Rutenka vezetésével a Barcelona szép lassan bedarálta az ellenfelet. Nagy lelkesedése a kispadon ülve sem változott, a góloknál is felállva ünnepelt, többször is odament megdicsérni Igropulót egy-egy találata után. Nagy végül az utolsó nyolc percre állt vissza, nagy taps fogadta, amelyet egy szép gólpasszal hálált meg, majd öt perccel a vége előtt, talán utolsó barcás gólját szerezve kilőtte a bal felsőt. Mentalitását jól jellemezte az a momentum, amikor már csak egy perc volt hátra a végül tíz góllal megnyert meccsből, és miközben az egész stadion felállva ünnepelte a bajnoki címet, ő mégis elmagyarázta Virannak, hogy mit kellett volna máshogy csinálnia az egyik bekapott gólnál.

Nagy és a spanyol válogatott

"A spanyol válogatott kérdése teljesen független az átigazolásától, és erről a témáról nincs is véleményünk" - mondta az [origo]-nak a név nélkül megszólaló barcelonai elöljáró. Az általunk megkérdezett szurkolókat sem igazán érdekelte, hogy Nagy nem lesz ott a spanyol válogatottal az olimpián. "Őszinte leszek: katalán vagyok, és egyáltalán nem érdekel a spanyol válogatott, és a szurkolók többsége hasonlóan gondolkodik" - említette például egy idősebb drukker.




"Picit szomorú elbúcsúzni tőle" - mondta az [origo]-nak az egyik néző, aki biztosra veszi Nagy távozását. "Nagyon sok jót adott nekünk, és úgy gondolom, igazságtalan lenne most rossz dolgokat mondani róla. Szerintem emiatt a Barcának is el kellene engednie" - magyarázta a fiatal néző, aki szerint a magyar játékos a világ legjobbja a posztján. "Amikor először meghallottam, hogy elmegy, nem is hittem el, mert nem sokkal azelőtt arról volt szó, hogy felveszi a spanyol állampolgárságot. De teljesen megértem a döntését, így a dupláját fogja keresni. És azt is normálisnak tartom, ha egy játékos az utolsó pár évét a hazájában szeretné lejátszani" - fejtegette a férfi, aki a szintén a veszprémi csapatba tartó Marco Oneto barátjának mondta magát. A fiatal drukker szerint azután, hogy Nagy bejelentette távozását, a következő meccsen sokkal jobban megtapsolták, hogy "megmutassák, együtt éreznek vele".

Forrás: Fabók Bálint [origo]

"Egyáltalán nem haragszom rá, nagyon szeretném, ha maradna, de túl nagy a különbség a Veszprém és a Barca által ajánlott fizetés között, ezért megértem a döntését" - mondta a már korábban idézett középkorú férfi. Úgy véli, a Barca végül olcsóbban is el fogja engedni Nagyot, akinek az elvesztését sokkal jobban sajnálja a többi játékos távozásánál. "Oneto és Ugalde más, Nagy több mint tíz éve itt van, itt lett világklasszis" - osztotta véleményét egy másik szurkoló, a két, minden bizonnyal szintén Veszprémbe igazoló játékossal párhuzamot vonva (Oneto igazolását már a magyar bajnok is megerősítette).

Nagy csak a meccsről beszélt

"Úgy gondolom, keményen dolgoztunk egész évben. Végig kitartott a csapat, lelkesek voltunk, igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot minden mérkőzésen és edzésen, és ez szerencsére meghozta a gyümölcsét. Úgy gondolom, abszolút megérdemeltük ezt a sikert" - mondta az ünneplés közben Nagy László az [origo]-nak.

Arra a kérdésre, előre meg volt-e tervezve, hogy csak ennyi játszott, ezt válaszolta: "Nem volt betervezve, úgy gondolom, hogy 16-17 szuper játékos van a Barcánál, ráadásul Igropulónak jól is ment a játék, úgyhogy ez benne van a pakliban, probléma nincs vele".

Megkérdeztük, hogy ez volt-e az utolsó meccse a Barcelona színeiben, ám erre Nagy csak annyit mondott, hogy "meglátjuk, mit hoz a jövő".

Szerettük volna kérdezni az elmúlt időszak történéseiről, a Veszprémbe igazolásáról, illetve a válogatottba való esetleges visszatéréséről is, de ezekről a témákról egyelőre sem a magyar, sem a spanyol sajtónak nem nyilatkozik.