Vágólapra másolva!
A Vasas pólósai sem várták maguktól, hogy a horvátországi négygólos vereség után így megverhetik a Jug Dubrovnikot a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntő visszavágóján 16-9-es győzelmet aratott Földi László csapata, így bejutott a Final Fourba. Steinmetz Barnabás az elmúlt nyolc-tíz évből nem emlékszik ilyen arányú Jug-vereségre, amelyhez a kegyetlen helyzetkihasználás és a masszív védekezés jelentette a kulcsot.

Csodát tettek a Vasas-pólósok a BL-ben

"Onnantól, hogy az első meccsen kikaptunk Dubrovnikban négy góllal, az edzőnk, Földi László sulykolta belénk, hogy igenis van esélyünk. Biztató volt, hogy olyan rangadókat játszottunk a bajnoki elődöntőkben, ahol folyamatosan javult a játékunk, egyre taktikusabb, érettebb és kreatívabb lett. Úgy mentünk neki a szerdai meccsnek, hogy minden megteszünk a bravúrért" - nyilatkozta Steinmetz Barnabás az [origo]-nak az előkészületekről.

Az első negyed még 3-3-as döntetlen lett, a következő szakaszt viszont 5-1-re hozta a Vasas, így már a félidőre ledolgozta a hátrányát.

"Az elején türelmesek voltunk, ez magyarázza az első negyed döntetlenjét. A második negyedben ledolgoztuk a hátrányt, onnantól tehát egyszerűvé vált a képlet: egy gólt kell még rájuk verni a továbbjutáshoz, ezt viszont maximálisan túlteljesítettük. A sikerben az előzetes összetartás is benne volt, elvonultunk egy szállodába, videóztunk, kizárólag a meccsel foglalkoztunk, de ezt talán még mi sem vártuk magunktól."

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A horvátok a félidő után sosem tudtak visszakapaszkodni, amihez a Vasas védekezése volt a kulcs: "Kegyetlenül kihasználtuk a helyzeteinket, hátul meg rengeteg lövést blokkoltunk, Nagy Viktor kiváló védései pedig végül elbizonytalanította őket. Az elején még dobtak pár gólt emberelőnyből, de a meccs második felében már azt sem."

Steinmetz kérdésünkre egy focis hasonlatot is mondott a bravúros győzelemre: "Olyan, mintha a Bayern 6-1-re kitömte volna a Real Madridot. 2004 óta, mióta rendszeresen játszunk a Dubrovnikkal a nemzetközi kupákban, még egyszer sem volt arra példa, hogy ilyen arányban legyőztük volna őket éles meccsen. Arra sem emlékszem, hogy az elmúlt nyolc-tíz évben bárki is így megverte volna őket."

Földi László a boldogságtól meggyötörve nyilatkozott a Vasas TV-nek: "Sokat nem is szabad beszélni erről, a tettek megmutatták, mire képes ez a csapat. A fegyelmezett játék mellett zseniális, szórakoztató vízilabdát mutattunk. Nem csak kincstári optimizmus volt, hogy hittünk a négygólos hátrány ledolgozásában, mert a Dubrovnik is ki tudott billenteni minket. Bíztunk benne, hogy mi is kibillenthetjük őket itt. A kondícióval soha nem volt baj idén, így tudtuk, hogy nem ezen fog múlni, hanem a koncentráción. A srácok átérezték ennek az estének a felelősségét."


A BL négyes döntője Nagyváradon lesz, ami több szempontból is jó a Vasasnak. "Jó, hogy nem a világvégén lesz valahol" - mondja Steinmetz, hozzátéve: "Több magyar szurkoló teheti meg, hogy eljön biztatni minket, másrészt a helyi magyar közösségnek nagy esemény lesz ez, hiszen csupa olyan csapat került be, melyekben magyarok is játszanak."

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
TEVA-Vasas-UNIQA - Jug Dubrovnik (horvát) 16-9 (3-3, 5-1, 5-3, 3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Katonás 4, Steinmetz Á. 3, Brguljan, Boskovic, Vörös 2-2, Steinmetz B., Fazekas, Kiss 1-1
továbbjutott: a Vasas, 24-21-es összesítéssel
A Final Four május 11-én és 12-én lesz Nagyváradon