Vágólapra másolva!
Kevin Primeau, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a rossz sorozat megtörésében, Kovács Csaba az eddig jól működő védekezésben bízik a feljutásban is döntő jelentőséggel bíró, szlovénok elleni meccs előtt. Az első két meccsen három gólpasszt kiosztó Bartalis István szerint csapatként jobbak a magyarok az egyéni villanásokra építő szlovénoknál, Vas János pedig kevés gólt, vehemens szlovénokat és magyar győzelmet vár szerda este.

Kevin Primeau semmit nem bíz a véletlenre: amikor kedd délután meglátogattuk a válogatottat a szállodában, a szövetségi kapitány volt az első, akibe belebotlottunk. Amíg a játékosok pihentek, Primeau a laptopja és egy üveg ásványvíz társaságában ült a hallban, és már a szerdai meccsre készülve nézett felvételeket.

A kanadai szakember nagyon dicsérte a csapatát, ugyanazt hangsúlyozta, amit már többen is, hogy mindenkire lehet számítani a fontos pillanatokban, hiszen Japán és Ukrajna ellen is két negyedik soros csatár, Magosi Bálint, illetve Galanisz Nikandrosz szerezte a vezető gólunkat.

Primeau Kovács Csabáról azt mondta, a lengyelek elleni két felkészülési meccsen, valamint a két vb-találkozón nyújtotta a legjobb teljesítményt, mióta együtt dolgoznak, a nem éppen keménykedésről híres Ladányi Balázsnak pedig két ütközését is a torna legemlékezetesebb pillanatai közé sorolta.

A kapitány azt is hozzátette, Hári Jánosban és Sofron Istvánban maradt még tartalék, és bár tippelni nem akart a szlovénok elleni rangadóra, amikor felemlegettük neki, hogy tétmeccsen még nem vertük meg a riválist, csak annyit mondott, itt az ideje, hogy a rossz sorozat lezáruljon.

A kapitány által kiemelt Kovács Csaba szerint a filmnézéssel, olvasással, pihenéssel töltött szabadnapon is ott motoszkált a fejekben a szerdai meccs, amelyről azt mondta, bízik benne, senki nem dőlt hátra az eddigi két győzelemtől. Kovács amondó, semmit nem jelent, hogy a szlovénok a vártnál sokkal nehezebben hozták a britek és a japánok elleni meccset, és példaként a 2009-es, szintén Ljubljanában rendezett vébét hozta fel, amelyen a magyar csapat jóval könnyebben vette az akadályokat, de a mindent eldöntő találkozón esélyt sem hagytak a szlovénok.

"Közel azonos erősségű csapatokról beszélünk, bár szerintem ők az esélyesebbek, de szeretnénk ezt felülírni. Hogy mi dönthet a javunkra? Az ilyen meccseknek a védekezés a kulcsa, és ha tudjuk azt a stabilitást hozni hátul, mint eddig, valamint ha igazán jó csapatjátékot produkálunk, akkor lehet esélyünk, mert tudunk gólokat ütni" - latolgatta az esélyeket a társak által Sütinek becézett csatár.

Kovács az emberelőnyös-emberhátrányos szituációknak is kiemelt jelentőséget tulajdonított, két éve ez volt az egyik tényező, amelyen elbukott a válogatott, most sokkal jobban kell figyelni szerinte, hogy ne adják meg az esélyt a bíróknak, hogy kiküldjön valakit tőlünk. A házi pontlistát három pontjával Bartalis Istvánnal holtversenyben vezető Kovács úgy érzi, a mostani remeklésének hátterében az áll, hogy jól érzi magát a jégen, és mivel a csapatnak jól ment, ez hozzátett az ő játékához is. "Kicsivel több feladat hárul rám itt, mint a klubcsapatban, lehet, hogy ennek is köszönhető a jó formám, de az egyéni dolgok nem számítanak annyira, lényeg, hogy a csapat jól teljesítsen" - mondta Kovács.

A svéd másodosztályban légióskodó Bartalis István már tavaly is tagja volt a vb-keretnek, de akkor nagyon balszerencsés volt, az első meccset megelőző labdázás során rálépett egy kábelre, és részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így a négyből csak két meccsen játszott. Ezúttal szerencsére nem hátráltatja sérülés, és az eddigi két meccsen három gólpasszt is kiosztott, úgyhogy parádésan alakulnak eddig a dolgai.

Forrás: AFP

"Nem tűztem ki magam elé semmilyen elvárást a vébé előtt, mert a szezonban egy kicsit túlvállaltam magam, ezért most nem akartam görcsölni, az volt a célom, hogy nekem és a csapatnak is jól menjen. Csapatként szerintem jobbak vagyunk a szlovénoknál, mert ők az egyénekre építenek, mi pedig jobban összetartunk" - mondta Bartalis. A svéd élvonalban játszó Hári János után - aki tempóban közel azonosnak hozta ki a svéd és a vb-meccseket, de átlagtudásban jobbnak látta a skandinávoknál játszókat - Bartalist is megkérdeztük, miben lát különbséget a klubcsapatában játszott és a világbajnokság meccsei között.

"A színvonal majdnem azonos szinten van, ott talán kicsit gyorsabb a játék, itt viszont technikásabb, a svéd másodosztályban főleg a kanadai stílus a jellemző, állandóan keresik az ütközéseket a játékosok" - nyilatkozta a 21 éves támadó, akit az egyik, helyszínen tartózkodó ismerőse leszúrt, amiért az ukránok ellen nem sikerült gólt szereznie egy nagy ziccerből. "Tökéletes passzt kaptam Mihály Árpitól, be kellett volna lőnöm, de nem láttam a korongot, ráadásul meg is pattant az ütőm mellett" - elevenítette fel az esetet Bartalis, aki megerősítette, amit a lelátóról is tisztán látni, nevezetesen, hogy pocsék a jég minősége, nagyon kásás, sokszor megfogja a korongot, és nehéz rajta irányt változtatni.

A Vas testvérek fiatalabbik tagja, az ukránok ellen a mindent eldöntő harmadik gólt szerző János - aki Bartalis csapattársa a Troja-Ljungbyban - ellentmondott Kovács Csabának, amikor elárulta, a kedd nála a pihenésé volt, a szlovénok majd csak szerdától kerülnek fókuszba. Vas szerint most közelebb vagyunk az ellenfélhez, mint két évvel ezelőtt, és úgy látja, a csapat is jobban össze van rakva, mondani sem kell, ő is a védekezést tartotta az eddigi erősségünknek.

Forrás: AFP

"Tudjuk, hogy mire képesek a szlovénok, biztos pluszt jelent majd nekik a hazai pálya, de a szurkolóinkat ismerve ők is megtesznek mindent, hogy mi is otthon érezzük majd magunkat. Biztos, hogy nekünk ugranak majd, hiszen eddig minden meccsen bekezdtek, sokat is lőttek kapura, de a kapu előtt nem igazán jött ki nekik a lépés, szerintem szerdán sem fog" - mondta ki a tökéletes végszót Vas János, aki kevésgólos meccset vár, és ezt 2-1-es magyar győzelemben számszerűsítette.