Vágólapra másolva!
Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint az osztrákok egy NHL-játékos, a szlovének pedig főleg a hazai pálya miatt számítanak favoritnak a ljubljanai divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. A legutóbbi tizenegy osztrák-magyar meccset az ellenfél nyerte, Szlovéniát pedig tétmeccsen még soha nem győztük le.

A magyar csapat két magabiztos győzelemmel kezdte a vébét, míg a következő, szerdai ellenfél, Szlovénia kétszer is csak a hajrában lőtt góllal tudott nyerni.

"A hazaiak nagyon jól védekeznek, támadásban pedig vannak vezéregyéniségeik, akik, ha kell, maguk döntik el a meccset" - mondta Kevin Primeau. "Óva intenénk mindenkit attól, hogy abból induljon ki, miszerint mi a japánokat 5-1-re győztük le, ők pedig csak a végén szerzett két góllal verték 4-2-re. Nézőpont kérdése, mit veszünk észre, azt, hogy nehezen, szerencsével nyertek, vagy azt, hogy van erejük a végén megszerezni a győzelmet. Azt nem szabad elfelejteni, hogy annak a csapatnak van szerencséje, amelyik megdolgozik érte."

A magyar válgoatott kanadai szövetségi kapitánya stábjával a hétfői szlovén-japán elemzésével tölti majd a kedd nagy részét, játékosainak ugyanakkor pihenőt adott a sorsdöntő szerdai mérkőzés előtt.

"A látottak alapján az osztrákok kiemelkednek a mezőnyből, egy NHL-es játékos, Michael Grabner ad nekik lendületet. Az biztos, hogy kritikus mérkőzés lesz a szerdai, melyen a szlovénok nem csak a hazai pálya, a 10 ezer néző miatt számítanak favoritnak. A jó rajt után azonban mi is bizakodhatunk, ha változatlan fegyelemmel és összpontosítással játszunk, és ha Bálizs Bence továbbra is remek formában véd, akkor legyőzhetjük a szlovénokat. Kedden pihenőt tartunk, nem megyünk jégre, majd szerda délelőtt, hogy este jól pörögjenek a lábak" - tette hozzá Kevin Primeau.

A magyar csapat eddigi legjobbja talán éppen Bálizs volt, aki eddig rácáfolt azokra, akik féltették a csapatot, miután eldőlt, hogy a két alapember, Szuper Levente és Hetényi Zoltán nem tud a tornán részt venni. A Fehérvár 21 éves vb-újonca azonban eddig szenzációsan teljesít, 97,18 százalékkal véd (71 lövés, 69 védés), egy gólt kapott meccsenként, így mindkét mutatóban a legjobb jelenleg a vb kapusai között.

"Nagyon reméltem, hogy két győzelemmel kezdjük a vébét, és nem kell tartanunk a kieséstől ebben a nagyon erős mezőnyben. A kapuskérdés nem foglalkoztatott, szándékosan nem is olvastam olyan híreket, amik erről szóltak, csak a saját feladatommal foglalkoztam. Jó érzés, hogy a csapat és a kapitány megbízik bennem. A hétvégére a családom is kijött Ljubljanába, és a szurkolók is nagyon éltettek, ez pedig plusz motivációt jelentett" - mondta Bálizs.

Ha a Primeau-csapat a következő két találkozójából egyet megnyer, óriási lépést tesz, hogy jövőre a legmagasabb osztályban, a svéd-finn közös rendezésű világbajnokságon szerepeljen. Ha pedig ezt a két meccset nézve pozitív a gólkülönbsége (vagyis ha nagyobb arányban nyer az egyiken, mint ahogy kikap a másikon), akkor még esetleges körbeverés esetén sem lehetne kiejteni a továbbjutást érő első vagy második helyről. Persze, a zárónapon az eddig nyeretlen britek ellen még be kell gyűjteni a három pontot.

Forrás: AFP/Jure Makovec
Bálizs eddig remekül véd

A magyar válogatott tétmérkőzésen még soha sem győzte le Szlovéniát (6 mérkőzés, 6 vereség, 10-39-es gólkülönbség), és Ljubljanában sem tudott még pontot szerezni (5 mérkőzés, 5 vereség, 8-28-as gólkülönbség), illetve két gólnál többet lőni egy összecsapáson. A legutóbbi két ljubljanai divízió I-es vb-n, 2007-ben és 2010-ben egyaránt 4-1-re nyertek a hazaiak.

A csütörtöki ellenfél, azaz az osztrákok ellen sikerült már nyerni tétmérkőzésen, de ez még 1977. március 11-én történt a tokiói B csoportos vb-n. A két együttes utolsó tizenegy találkozóján mindig a rivális győzött, ebben a szakaszban 12-60 a magyarok gólkülönbsége. Az elmúlt három tétmeccsen még gólt sem szerzett a magyar válogatott (1981, kínai C-csoportos vb: 0-7, 1985, svájci B-csoportos vb: 0-2, 2009, svájci A-csoportos vb: 0-6).

A további program, szerda:
Ukrajna - Nagy-Britannia 13 ó
Ausztria - Japán 16.30 ó
Szlovénia - Magyarország 20 ó

csütörtök:
Nagy-Britannia - Japán 13 ó
Ausztria - Magyarország 16.30 ó
Szlovénia - Ukrajna 20 ó

szombat:
Ukrajna - Japán 13 ó
Magyarország - Nagy-Britannia 16:30 ó
Szlovénia - Ausztria 20 ó

Az állás a 2. forduló után:
1. Magyarország 6 pont (8-2)
2. Ausztria 6 (12-7)
3. Szlovénia 6 (7-4)
4. Ukrajna 0 (5-8)
5. Nagy-Britannia 0 (5-10)
6. Japán 0 (3-9)

Az első két helyezett jut fel a legmagasabb osztályba, és zerepelhet jövőre a svéd-finn közös rendezésű vébén.