Vágólapra másolva!
Az AS című spanyol sportnapilap szerint a Barcelona magyar kézilabdázójának, Nagy Lászlónak előrehaladott állapotban van a honosítási ügye, a spanyol szövetség nagy erősítésnek tartaná a megszerzését.

A spanyolországi Legfelsőbb Sporttanács egy "pozitív hangvételű közleményt" küldött a spanyol Igazságügyi Minisztériumnak, amelyben a 2011-es év legjobb jobbátlövőjének választott Nagy László érdemeit méltatta - írja az AS spanyol napilap internetes kiadása.

A 31 éves Barcelona-játékos honosításának az ügye a lap szerint nagyon előrehaladott állapotban van: a cél az, hogy a londoni olimpián már spanyol színekben szerepelhessen.

"Hatalmas erősítés lenne"

Az oldal úgy tudja: Nagy ügye különleges elbírálás alá esik majd, és gyorsított eljárással kaphatja meg a spanyol állampolgárságot, akárcsak korábban Sterbik Árpád.

"Természetesen hatalmas erősítés lenne számunkra a londoni jelenléte, de jelenleg nem ez az ügy, hanem a kijutás foglalkoztat minket" - nyilatkozta az AS-nak a Spanyol Kézilabda Szövetség egyik munkatársa.

Az As.com megjegyzi még, hogy Nagy utoljára 2009. június 21-én játszott a magyar válogatottban, és nyáron letelik az országváltáshoz szükséges három év, így - amennyiben megkapja az állampolgárságot - nincs akadálya annak, hogy felvegye a spanyol válogatott mezét a londoni olimpián.

Az elmúlt hónapokban több spanyol lap is megkérdezte Nagytól, hogy szívesen lenne-e spanyol válogatott, de mindig azzal hárította el a kérdést, hogy amíg nem kapja meg az állampolgárságot, addig nem érdemes erről beszélni.

"Ha spanyol válogatott lesz, meg kell vizsgálni, tisztességesen cselekedett-e"

"Ugyanúgy, ahogy eddig is, nem kívánok ezzel a témával különösebben foglalkozni" - nyilatkozta legutóbb, december 21-én az MTI-nek Nagy László, egyúttal cáfolta, hogy lenne egy határidő, ameddig el kell döntie, hogy játszik-e majd a spanyol válogatottban, vagy sem.

A 31 éves klasszis tíz éve Spanyolországban él, így felveheti a spanyol állampolgárságot. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szabálya értelmében egy játékos akkor léphet pályára más nemzet színeiben, ha előtte három évig nem lépett pályára válogatottjában, így nincs akadálya annak, hogy Nagy spanyol színekben szerepeljen az olimpián.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Nagy tavaly február 10-én jelezte, hogy nem kíván többé a magyar válogatottban szerepelni. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ezt követően az [origo]-nak azt mondta: elfogadja Nagy döntését, de csak akkor, ha annak nem az újabb időhúzás volt az oka. "Nagy László abszolút konkrét, nemleges választ adott, ami az elmúlt időszakban érzékelt tendencia alapján nem volt váratlan. A felesége azt nyilatkozta, hogy a játékos nem lesz spanyol válogatott. Ezt el kell fogadnom, és tiszteletben is tartom, hogy így döntött a családdal való együttlét, az egészségügyi állapota - amelyet nem ismerek - és egyéb szempontok alapján."

Mocsai a februári cikkben hozzátette: ha az egykori szegedi kézis mégis spanyol válogatott lesz, az új helyzetet teremt, mert akkor "erkölcsileg tisztáznia kell magát a csapat előtt, és meg kell vizsgálni, hogy tisztességesen cselekedett-e".

Mindenki félreérti Nagyot?

Nagy László 2010 januárjában az [origo]-nak úgy fogalmazott: mindenki félreérti azt a korábbi nyilatkozatát, amelyben úgy fogalmazott, hogy "a korábbiaknál most valóban sokkal komolyabbak a tárgyalások a spanyolokkal".

"Tárgyalásról szó sincs. Athénban egy-két klubtársam pedzegette, hogy ha már négy éve Spanyolországban játszom, és úgyis hosszú távú szerződés köt a Barcelonához, miért nem fontolom meg ezt a lehetőséget. Mostanában gyakoribbá vált a téma közöttünk, ennyi. Ha az olimpiai ciklust és a nemzetközi szövetség szabályzatát nézem, akkor igen, jogosan vetődik fel, azért húzom az időt, mert így 2012-ben elvileg spanyol színekben játszhatnék. Elvileg. Mert ez nem jelenti azt, hogy fogok is."

Forrás: MTI

Az egykori Szeged-játékos utoljára 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn lépett pályára a magyar csapatban, és a február 10-ei visszavonulása előtti időszakban többféle indokkal maradt távol a válogatottból. Eleinte sérülés és fáradtság szerepelt az okok között, 2009 novemberében aztán nyílt levelet írt arról, hogy elsősorban a tízeurós napidíj és a rossz biztosítás miatt nem vállalja a válogatottságot.

2011. szeptember 20-án Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke az [origo]-nak azt mondta: bízik abban, hogy Nagy László visszatér a válogatottba, a játékos azonban nem volt ott a magyar csapattal a januári, szerbiai Európa-bajnokságon.