Vágólapra másolva!
Görbicz Anita további öt évvel meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatával. A klub szerdai bejelentése szerint a 28 éves játékos 2017 nyaráig kötelezte el magát.

"Görbicz Anita mindig is a klub kulcsemberének számított, akinek a jelenlétét és hiányát is jelentősen megérezte a csapat. Kiemelkedő tudása és irányítói posztja azonnal vezéregyéniséggé tette, emellett úgy látom, hogy a hosszú évek alatt megélt sikerek és kevésbé sikeres időszakok igazi, érett gondolkodású játékost formáltak belőle, aki méltó példaképe az utánpótlásnak." - hangoztatta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke.

"Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan városban nevelkedtem, ahol aktív sportélet folyt, magas színvonalú kézilabdázással. Ahol odafigyeltek a gyerekekre, felkarolták és gondozták a tehetségeket, és az én korosztályomból ezért sokan kerültünk az élvonalba. Ez a klub számomra mindig az otthont jelentette, rengeteget kaptam tőle az elmúlt 19 évben" - nyilatkozta Görbicz Anita, aki az ötéves szerződés időtartamára utánpótlás-ösztöndíjat alapított.

A vállalás szerint a mindenkori utánpótlás-igazgatóval és elnökkel együtt minden szezon végén kijelölik a klub egyik utánpótlás-játékosát, aki a következő szezonban az ösztöndíj előnyeit élvezi. Ebbe beletartozik Görbicz szakmai és emberi támogatása a játékos fejlődésének elősegítésére, valamint rendszeres havi anyagi támogatás is.

A válogatott irányító a Győrrel hatszor nyert bajnokságot, hétszer Magyar Kupát, és három európai kupában (BL, EHF-kupa, KEK) volt döntős. A válogatottban 165-ször szerepelt, 752 gólt dobott. Olimpián volt negyedik és ötödik, világbajnokságon ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnokságon pedig harmadik.

Magyarországon háromszor választották az év játékosának, míg 2005-ben a szurkolók szavazatai alapján a világ legjobbja lett.