Kudarcra van ítélve a nőikézi-kapitány törekvése - interjú Zsiga Gyulával

Montenegróból tavaly hazatérve úgy érezte, elfogyott körülötte a levegő a nőikézilabda-szakágban, így visszatért a férfiak közé Zsiga Gyula, előbb a Vác másodosztályú, majd az FTC-PLER élvonalbeli csapatánál vállalt munkát. Az egyetlen Bajnokok Ligája-győztes magyar edző szerint Karl Erik Böhn  női kapitány nem fogja tudni átültetni a skandináv gondolkodásmódot a magyar kézilabdába, és nagy vágya, hogy egyszer ő is irányíthassa valamelyik válogatottat. 

- A nyári egyesüléskor még úgy tűnt, négy közé juthat csapata, ennek ellenére a FTC-PLER jelenleg a középmezőnyben foglal helyet. Erre számított vagy érték meglepetések?
- A nyáron valóban nagyon szép bárányfelhők úsztak az égen, akkor még abban reménykedtünk, ez a fúzió úgy jön létre, hogy az infrastruktúra, az anyagi háttér és a minőségi játékosok összefonódásából egy jó csapat alakul ki. Ehhez képest a helyzet egy-másfél hónap alatt megváltozott. A Fradi bronzérmes csapatából majd minden játékos eligazolt, a nyolcadik helyezett PLER-ből is meghatározó kézisek távoztak. Maradt egy olyan keret, amellyel nyár közepén elkezdtünk dolgozni, de nem tudtuk, mi a jövőkép. A Fradi korábbi főtámogatója, a Celebi kihátrált, ezzel gyakorlatilag a Fradi és a Fradihoz kötődő szponzori kör is háttérbe szorult. Maradt az önkormányzat egyedül. Ráadásul mindkét klubnak elég nagy adóssága volt a játékosai felé, ezt a helyzetet meg kellett oldani. Három hét után megalakult az új egyesület, azzal a céllal, hogy idővel lehetőség szerint a budapesti önkormányzat - ha arra érdemesnek találja - felkarolja, és pár év múlva Budapestnek legyen egy eredményes és jó kézilabdacsapata.

- Nem érezte magát becsapva? Vagy inkább izgatta a feladat?
- Vágyódtam a férfi szakághoz, hiszen az edző pályafutásom itt kezdődött. Az a Bendó Csaba, aki például most is a csapat tagja, már 1993-ban már játékosom volt a Szolnoki Olajbányászban. Sok időt töltöttem a nőknél, úgy éreztem, elszívódik a levegő körülöttem.

- Ezért ment először Montenegróba, majd ezért váltott és lett férfi csapatoknál edző?
- Igen. 2005-ben világbajnoki bronzérmet nyertünk Szentpéterváron a női válogatottal, de két év múlva, a franciaországi vébén csupán nyolcadikként zártunk. 2008 januárjában elváltak útjaink a szövetséggel, de a Fradi női csapatánál sem úgy alakult minden, ahogy én elterveztem. Úgy érzem, sok háttérmunka folyt ellenem, jobbnak láttam a szerződésemet lezárni. Pedig megálltam a helyem, bronzérmet nyertünk, de borzasztó adósságállománnyal küzdöttünk, hét-nyolc hónappal csúsztak a fizetések. Úgy éreztem, el kell hagynom az országot. Jött egy lehetőség, elmentem Montenegróba, előbb a Podgorica, majd azzal együtt a válogatott kapitánya is lettem. Amikor hazajöttem, nem éreztem a lehetőségét annak, hogy itthon a női kézilabdában munkát kapjak. Ez egy külső szemlélő számára elképzelhetetlen, de itt is, mint minden más szakmában vannak olyan háttérdolgok, amelyek könnyítik, vagy nehezítik a munkát. Így kerültem gyerekek közé, majd érkezett a másodosztályú Vác ajánlata, ami kapóra jött, hiszen így visszakerülhettem a férfi szakágba. Innen jött a munka az FTC-PLER fúziónál, ami úgy tűnt, nem olyan borzasztó nagy hívó szó a többi kolléga számára.

- Elégedett a mostani munkával?
- Igen, mert szerettem volna férficsapatnál dolgozni. Annyira akartam, annyira együtt tartottam a fiúkat sok-sok lemondással együtt, hogy végül megérte, hiszen három-négy hét után összeállt a dolog. Nem a lehető legjobb büdzsével dolgozunk, de ami mögöttünk van, az maradéktalanul kiszolgál bennünket. Az, hogy a bajnokság döcögősen indult, az természetes. A játékosállományt nem kiválogattunk, hanem megörököltünk, ezt próbálom úgy összerakni, hogy kellő alapot biztosítson a szakmai továbbfejlődésre. A hazai meccseken már telt ház van, más kérdés, hogy nem alakult ki az igazi szurkolói kultúra, még lehet hallani az edzőket és a játékosokat a pályán. De a nézőkből lesznek a szurkolók, előbb-utóbb ez is kialakul majd.

- Van valami kitűzött cél a bajnokságban?
- Erős középcsapatot szeretnénk formálni, kettős célzattal. Az egyik, hogy a játékosoknak biztos háttere legyen, ennek híre legyen, és Budapestnek ismét hívószava legyen. Bízom benne, hogy stabil háttérrel, és javuló szakmai munkával olyan keretet tudunk kialakítani, ami lehetőséget ad a terjeszkedésre. nem erősíti a munkánkat, hogy csökkennek a fővárosi lehetőségek, az utánpótlás vonal leszegényedett, nagyon nagy baj van Budapesten.

- Edzői szemmel hogyan látja a Szeged és a Veszprém csapatát? Előbbi sok fiatal játékossal próbál formálódni, utóbbi évek óta nagy nevekből áll, de idén belefutott már néhány pofonba.
- Egy csapaton belül nagyon fontos a kohézió, ami a Veszprém esetében bonyolultabb, hiszen sok a külföldi játékos. Ők mind profik, akiknek teljesítménye döntően befolyásolja a szerepvállalását. Ilyen nagycsapatban - és ez nemcsak a Veszprémre igaz - nehéz edzői feladat megteremteni az egységet, mert mindig lesznek, akik elégedetlenebbek. A kérdés, hogyan tudjuk kialakítani a belső hierarchiát, hogyan fogadják el a játékosok, ha valaki jobb náluk, ha valaki több játéklehetőséget kap.

- Tavaly nem látszódott a Veszprémen, hogy hiányozna az egység.
- Úgy tűnik, akkor volt valaki, aki ezt tudta rendszabályozni. Lehet, ez hiányzik. A Szeged talán annyiban jobb kohézió szempontjából, hogy ott van egy lelkesebb mag, amely fantasztikus hatással tud lenni a többiekre. Még akkor is, ha szakmailag nem olyan erőt képvisel, mint a Veszprém, de ez az erő át tudja billenteni a csapatot a holtponton.

- A kettő közül melyik csapat irányítása jelentene nagyobb kihívást?
- Mindkettőben van szép dolog, mindkét típusban volt részem. A kézilabdázó fiamat is arra tanítom, hogy legyen szorgalmas. Tök mindegy, mennyire ügyes, a szorgalma át fogja lendíteni bizonyos dolgokon. Ha kőkeményen dolgozik, az előbb-utóbb átragad a másikra. Akire nem, az nem való oda.

- Nagy vihart kavart a női válogatottnál Karl Erik Böhn kapitányi kinevezése. Önt érdekelte volna a lehetőség?
- Minden szakembernek, aki valamire tartja magát, elgondolkodik rajta. Egy sportolónak az a vágya, hogy olimpián szerepelhessen, bajnok legyen, nekem az, hogy egyszer szövetségi kapitány legyek. Akár női, akár fiú vonalon.

- A női válogatott lemaradt az olimpiáról, Böhn kinevezésével megkezdődhet a visszazárkózás az élvonalba?
- Hallottam, amikor azt nyilatkozta, szeretné a skandináv gondolkodásmódot átültetni a magyar kézilabdába. Nagyon szorítok neki, hogy sikerüljön, de úgy érzem, az ilyen próbálkozások eleve kudarcra vannak ítélve. Én is próbálkoztam hasonlóval Montenegróban, de a vége úgyis mindig az lesz, hogy vissza kell nyúlni a régi, bevált pedagógiához. Aki ütésre van beállítva, ütésre mozdul. Aki mosolyra, az mosolyra.

- A profi kézilabda mellett közben belekóstolt az utánpótlás-nevelés világába is. Hogyan jött létre a Budai Farkasok egyesület?
- 2010-ben egy nyári táborral kezdődött a történet, majd az egyesület együttműködést kezdeményezett a Zsámbéki-medence településeivel. Jelenleg Budajenő, Budakeszi és Zsámbék általános iskolái vannak benne ebben, de szeretnénk még bevonni Pátyot és Telkit is. Meggyőződésem, hogy az élvonalbeli kézilabda mellé, alá kell tömegbázist kiépíteni. Amíg máshol a korai kiválasztást erőltetik, addig én a tömegesítés híve vagyok. Azt javasolom a szülőknek, akiknek gyermekük kézilabdázik, hogy ne csapatot, hanem edzőt válasszanak. Vissza kellene állítani az egyetemi és a főiskolai bajnokságok rendszerét, el kellene érni, hogy a gyerekek bármilyen életkorban tudjanak csatlakozni a sportághoz, és ne szakadjanak el, ne morzsolódjanak le. Mert a körfolyamat akkor lenne teljes, ha majd azok, akik megszeretik a sportágat, idővel - diplomás emberként, sikeres vállalkozóként, privát személyként - támogatnák a kézilabdát, azaz belőlük potenciális szponzorjelöltek válnának.