Vágólapra másolva!
A Hajdú Online információja szerint Kósa Lajos polgármester bejelentette, a Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum nőikézilabda-csapatot működtető gazdasági társaságban.

"A mostani tulajdonosi konstrukció szerint a város 26 százalékban, a főtulajdonos Gellén András 74 százalékban birtokolja az együttest működtető vállalkozást. Gellén úr már a nyáron jelezte, hogy komoly finanszírozási nehézségei vannak, akkor megpróbáltunk segíteni egy átmeneti megállapodással, de az év végére kiderült, hogy ez egészen biztosan nem fog menni" - nyilatkozta Kósa Lajos a Hajdú Online-on.

"Ezért azt a döntést hoztuk, hogy - ahogy 1999-ben a futball esetében - felépítjük újra a női kézilabdát Debrecenben. A csapat ezért egészen biztos, hogy egyben marad. Ha meg tudunk egyezni - csak jogtiszta helyzetben, a számlák teljes ismeretében tudjuk az együttműködést elkezdeni -, a szándékunk az, hogy a Debreceni Sportcentrum Kft. veszi át Gellén úr tulajdonrészét. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha teljes betekintésünk van a szerződésekbe, számlákba, adótartozásokba, elmaradásokba, mindenbe. Amennyiben ez megvan, január elején összehívunk egy rendkívüli közgyűlést, ahol a testület fel tudja hatalmazni a sportcentrumot, hogy megvegye az üzletrészt, és utána le kell tenni az asztalra egy hároméves tervet arról, hogyan építsünk magyar női kézilabdacsapatot, alapvetően a saját utánpótlásunkra és a magyar játékosokra támaszkodva, mely együttes egyébként tartós szereplője az európai kupaküzdelmeknek."

A finanszírozásról szólva a polgármester elmondta, egyrészt felkutatnak szponzorokat, másrészt a sportcentrum költségvetéséből is tudják támogatni az alakulatot - ahogy már eddig is segítették anyagilag a női kézilabdát.

A Debrecen a nyáron majdnem az összes válogatott játékosát elveszítette, távozott Juhász Gabriella, Bognár Barbara, Bulath Anita, Kiss Éva, Mörtel Renáta, majd Bogdanovics Annamária és Szabó Valéria is.

Az elvándorlási hullám az idei szezon során folytatódott, Hornyák Dóra (Veszprém), Sopronyi Anett (Itxako), Csáki Viktória (Metz), Triffa Ágnes (még nincs új csapata) után hétfőn Szűcs Gabriella jelentette be, hogy távozik, és Zilahon folytatja pályafutását.

A női NBI csütörtöki mérkőzésén.
DVSC-Fórum - Alcoa FKC 28-24 (13-15)