Vágólapra másolva!
Nagy László egykori magyar válogatott kézilabdázó a spanyol EFE hírügynökség szerint azt mondta: van egy határidő, ameddig eldönti, hogy játszik-e majd a spanyol válogatottban, vagy sem. Nagy később az MTI-nek tagadta, hogy bármilyen határidőről beszélt volna az őt megkereső újságíróval. Nagy felesége - Mocsai Lajos férfikapitány szerint - idén februárban még biztosra mondta: Nagy nem lesz spanyol válogatott.

A Barcelona csapatkapitánya, aki a spanyol együttes tagjaként akár a 2012-es londoni olimpián is részt vehet, kedden azt mondta: hamarosan el kell döntenie, hogy tagja szeretne-e lenni a spanyol válogatottnak, vagy sem - írja az EFE hírügynökségre hivatkozva az ABC.es.

"Eljön az idő, amikor meg kell hozni a döntést. Most nem akarok erről beszélni, de van egy határidő, ameddig döntenem kell" - idézték a 202 centis jobbátlövőt.

"Valóban beszéltem az EFE újságírójával, ám határidőről szó sem volt köztünk, mert nincs is semmilyen határidő. Talán az újságíró ezt szűrte le abból, amit beszéltünk, de ez tévedés" - mondta már az MTI megkeresésére Nagy László szerda délután. "Ugyanúgy, ahogy eddig is, nem kívánok ezzel a témával különösebben foglalkozni. Fontos kupameccs előtt állok csapatommal, és arra koncentrálok" - tette hozzá.

A 30 éves klasszis - akit egy nemzetközi kézilabdás szakoldal a minap a világ legjobb kézilabdázójának választott - tíz éve Spanyolországban él, így felveheti a spanyol állampolgárságot, a magyar csapatban pedig két és fél éve nem szerepelt.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szabálya értelmében egy játékos akkor léphet pályára más nemzet színeiben, ha előtte három évig nem lépett pályára válogatottjában, így nincs akadálya annak, hogy Nagy spanyol színekben szerepeljen az olimpián.

A balkezes játékos - aki egyedüliként a Barcelona mindegyik idei mérkőzésén szerepelt - arról is beszélt, hogy a mostani volt élete egyik legjobb szezonja, és "fizikálisan és mentálisan" is nagyon jól érzi magát.

Nagy László idén február 10-én jelezte, hogy nem kíván többé a magyar válogatottban szerepelni. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ezt követően az [origo]-nak azt mondta: elfogadja Nagy döntését, de csak akkor, ha annak nem az újabb időhúzás volt az oka. "Nagy László abszolút konkrét, nemleges választ adott, ami az elmúlt időszakban érzékelt tendencia alapján nem volt váratlan. A felesége azt nyilatkozta, hogy a játékos nem lesz spanyol válogatott. Ezt el kell fogadnom, és tiszteletben is tartom, hogy így döntött a családdal való együttlét, az egészségügyi állapota - amelyet nem ismerek - és egyéb szempontok alapján."

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Mocsai a februári cikkben hozzátette: ha az egykori szegedi kézis mégis spanyol válogatott lesz, az új helyzetet teremt, mert akkor "erkölcsileg tisztáznia kell magát a csapat előtt, és meg kell vizsgálni, hogy tisztességesen cselekedett-e".

Nagy László 2010 januárjában az [origo]-nak úgy fogalmazott: mindenki félreérti azt a korábbi nyilatkozatát, amelyben úgy fogalmazott, hogy "a korábbiaknál most valóban sokkal komolyabbak a tárgyalások a spanyolokkal".

"Tárgyalásról szó sincs. Athénban egy-két klubtársam pedzegette, hogy ha már négy éve Spanyolországban játszom, és úgyis hosszú távú szerződés köt a Barcelonához, miért nem fontolom meg ezt a lehetőséget. Mostanában gyakoribbá vált a téma közöttünk, ennyi. Ha az olimpiai ciklust és a nemzetközi szövetség szabályzatát nézem, akkor igen, jogosan vetődik fel, azért húzom az időt, mert így 2012-ben elvileg spanyol színekben játszhatnék. Elvileg. Mert ez nem jelenti azt, hogy fogok is."

A 30 éves kézilabdás utoljára 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn lépett pályára a magyar csapatban, és a február 10-ei visszavonulása előtti időszakban többféle indokkal maradt távol a válogatottból. Eleinte sérülés és fáradtság szerepelt az okok között, 2009 novemberében aztán nyílt levelet írt arról, hogy elsősorban a tízeurós napidíj és a rossz biztosítás miatt nem vállalja a válogatottságot.

2011. szeptember 20-án Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke az [origo]-nak azt mondta: bízik abban, hogy Nagy László visszatér a válogatottba, a játékos azonban nem lesz ott a magyar csapattal a januári, szerbiai Európa-bajnokságon.