Vágólapra másolva!
Nagy Lászlót, a Barcelona magyar játékosát választották az év legjobb kézilabdázójának a Handball-planet.com című internetes szaklap szavazásán, amelyen több mint 6500 szurkoló vett részt a világ minden tájáról.

A portál jellemzése szerint "az elmúlt évtized egyik legnagyobb sportági sztárja" kapta a legtöbb voksot (33,1 százalék), míg a második helyen a dán Mikkel Hansen (30,1), a harmadikon pedig a bosnyák Danijel Saric (12,76) végzett.

A honlap úgy véli: Nagynak oroszlánrésze volt abban, hogy a Barcelona idén megnyerte a Bajnokok Ligáját, ő pedig 12. barcás szezonjában minden idők legjobb csapatának szimbóluma lett.

Az átlövő számára ez már a második elismerés volt pénteken, korábbi klubja, a Pick Szeged és a Délmagyarország által rendezett szavazáson ugyanis ő lett az elmúlt 50 év legjobb szegedi kézilabdázója is.