Vágólapra másolva!
A Szolnok győzött a ciprusi Keravnosz vendégeként kedden a férfikosárlabda Eurochallenge-kupa hatodik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

eredmény, Eurochallenge-kupa, 6. forduló, H csoport:
Keravnosz (ciprusi) - Szolnoki Olaj 82-91 (27-20, 19-22, 17-24, 19-25)
a magyar csapat legjobb dobói:
Trotter 22, Gay 17, Mills 16, Horváth 14

Az Eurochallenge-ben már tavaly is szerepelt Szolnok 3 győzelemmel és 2 vereséggel lépett pályára a 2/3-nál tartó Keravnosz csarnokában, azaz diadal esetén a csoport második helye biztos továbbjutást ért a magyar bajnok számára.

A nyitónegyedben felváltva vezettek a csapatok, főként Gay volt eredményes a sérült Bádert nélkülöző szolnokiaknál, akik a második játékrészben csak gyenge büntetőzésük miatt nem kerültek előnybe. Ehelyett a 18. percben 11 pontra elhúztak a remekül lepattanózó házigazdák, ám Trotternek és Horváthnak köszönhetően a félidőben már csak négy pont volt a különbség (46-42).

Térfélcsere után beleerősítettek a kiválóan védekező magyarok, és a 28. percben ismét utolérték riválisukat (56-56), majd Trotter kosarával a vezetést is átvették. A 63-66-ról induló zárószakaszban Pór Péter óriásit küdő tanítványai kilenc ponttal megléptek, és még akkor sem torpantak meg, amikor Trepák és Grebenár kipontozódott. A vége fényes szolnoki diadal lett, a piros-feketék sorozatban harmadik meccsüket nyerték az Eurochallenge-ben.

A Szolnok 4/2-es mérleggel, másodikként zárta a csoportkört, ezzel bejutott a legjobb 16 közé, ahol négy csoportban küzdenek tovább a csapatok január 10-től.