Vágólapra másolva!
Tizennyolc fősre szűkítette pénteken a jövő heti, szerbiai tornán szereplő keretét Mocsai Lajos, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A januári Európa-bajnokság három helyszínén, Belgrádban, Nisben és Versecen (Vrsac) csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő viadalon a rendező Szerbia, valamint Horvátország és Csehország lesz az ellenfél. A magyar keret tagjai hétfőn találkoznak Szegeden.

"A válogatott kerethez sajnos néhányan most nem tudtak csatlakozni. Ancsin Gábor és Törő Szabolcs sérültek, helyettük Halász és Vadkerti lesz ott velünk Szerbiában. Katzirz Dávid egy fáradásos törés miatt ugyancsak három hetet lesz kénytelen kihagyni, míg Fazekas Nándi egy hónap múlva kezdheti a komoly edzéseket" - mondta a szövetség honlapjának Mocsai. "Az alapcél az, hogy jó meccseken építhessük a csapatot és kísérletezhessünk a védő-, valamint a támadójáték elemeivel. A torna az Eb-felkészülésünket fogja szolgálni azzal, hogy a válogatott játékban marad és talán azt is megláthatom, hogy kikre számíthatok majd januárban Szerbiában."

Putics Barna, Nagy Kornél és Mocsai Tamás légiósként tér haza, a többiek pedig a szombati Szeged-Veszprém rangadó után állnak csatasorba.

A keret:
kapusok: Tatai Péter (Pick Szeged), Mikler Roland (Pick Szeged)
mezőnyjátékosok: Halász Máté (B. Braun Gyöngyös), Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Császár Gábor (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg), Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex), Putics Barna (Gummersbach), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Gulyás Péter (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Zubai Szabolcs (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged)

Négy Nemzet Tornája, Szerbia, a program:
november 3., csütörtök (Nis):
Magyarország - Szerbia 18 ó
Horvátország - Csehország 20 ó

november 5., szombat (Versec/Vrsac)
Szerbia - Csehország 18 ó
Horvátország - Magyarország 20 ó

november 6., vasárnap (Belgrád):
Szerbia - Horvátország 18 ó
Csehország - Magyarország 20 ó