Vágólapra másolva!
A Sopron hazai pályán 74-64-es vereséget szenvedett a címvédő spanyol Salamancától szerdán a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában. A magyar csapat a második és a harmadik negyedet is megnyerte, de ez kevésnek bizonyult.

Euroliga, 3. forduló, B csoport:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Salamanca (spanyol) 64-74 (14-23, 20-18, 19-14, 11-19)
legjobb dobók:
Horti 16, Fegyverneky 15, Zavecz 13, Krivacevic 12, illetve Bonner 32, Fernandez 10.

A soproniak múlt heti, hosszabbításos vereségükkel 1/1-re rontották mérlegüket, míg a Salamanca a nyolcas egyetlen százszázalékos együttese. Jól, egy 9-2-es rohammal kezdett a magyar csapat, de a vendégek a korábbi soproni játékos, Coleman, illetve Bonner kiváló játékának köszönhetően pillanatok alatt átvették az irányítást, majd a vezetést is. Székely Norbert együttese jól tartotta magát, ám a félidőben így is hétpontos hátrányban volt.

A fordulást követően is inkább a rendkívül agresszívan védekező spanyolok irányítottak, ennek ellenére a magyar csapat jó hajrájának köszönhetően csak kétpontos hátránnyal vágott neki a zárószakasznak.

Az utolsó felvonásban gyorsan ellépett a spanyol csapat, és visszaállította a hétpontos különbséget. Székely Norbert időkérését követően sem találta a ritmust a magyar gárda, ezzel pedig el is dőlt az összecsapás.

A spanyolok légiósa, a magyar válogatott Vajda Anna négy ponttal zárt.

Az 1/2-es mutatónál tartó soproniak egy hét múlva az előző alapszakaszt - még Rátgéber László irányításával - megnyerő török Fenerbahcéhoz látogatnak.