Vágólapra másolva!
Egy góllal vendégként is nyerni tudott a Szeged a Partizan Beograddal szemben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának főtáblás összecsapásán, a C csoport nyitófordulójában. A csoport másik mérkőzésén a Vasas kétgólos hátrányból fordítva értékes győzelmet aratott Egerben.

Eredmény, C csoport, 1. játéknap:
Partizan Beograd (szerb) - Szeged-Beton VE 8-9 (2-2, 1-3, 4-0, 1-4)
a magyar gólok szerzői:
Török, Kayes 2-2, Somogyi, Kunac, Kiss Cs., Bálint, Younger 1-1

A belgrádi nézőterén félezer hazai drukkert felvonultató Banjica uszodában a tavasszal Final Fourt nyert, ennél fogva a 2011/12-es sorozatnak címvédőként nekivágó Partizan kezdett hatékonyabban: két ízben is vezetett, de a Szeged mindkétszer válaszolni tudott (2-2). Sőt a második nyolc percben már vendégeknél volt az előny (2-4), s a félidőre maradt a kéttalálatnyi különbség (3-5).

Magyar szempontból annál rosszabbul folytatódott a meccs a harmadik negyedben, merthogy igen gyorsan 5-5-re módosult az állás, sőt 6-5-tel a vezetést is visszavette a hazai gárda, amely aztán 7-5-tel a tarsolyában vághatott neki a záró játékrésznek.

Ebben a Szegednek először szépítenie sikerült, majd később egyenlítenie is, amikor Török Béla büntetőgóljával lett 7-7. Kevesebb, mint két perccel a vége előtt aztán légiós segédlettel, Kayes és Younger révén 9-7-re már a csongrádiak álltak jobban, s bár egyszer még betalált a szerb alakulat (8-9), a Szeged győztesen térhet haza Belgrádból, ami akkor is nagy szó, ha a Partizan meggyengült több kulcsjátékosa nyári távozásával.

A csoport másik mérkőzésén:
ZF-Eger - TEVA-Vasas-UNIQA 5-8 (0-2, 4-1, 1-2, 0-3)
gólszerzők:
Biros 2, Varga Zs. 2, Naganuma 1, illetve Katonás 2, Boskovic, Takács B., Vámos, Kiss G., Fülöp, Bruguljan 1-1

A Vasas kétgólos hátrányból fordítva értékes győzelmet aratott szombaton Egerben. A jobban kezdő fővárosiaknál Nagy Viktor az első negyedben hárította az egri lövéséket, Boskovic és Takács Bálint góljaival 2-0-ra vezetett nyolc perc játék után az angyalföldi csapat. A második negyedben beindult az egri gépezet, a duplázó Varga Zsolt, az ügyesen pólózó Naganuma és Biros góljaival fordított a magyar bajnok.

Fordulás után úgy tűnt, az Eger eldönti a párharcot, Biros kétgólosra növelte az előnyt, ráadásul Boskovic ötméteresét Szécsi kivédte. A Vasas azonban a negyed utolsó perceiben visszakapaszkodott Katonás és Kiss Gergely révén.

A negyedik negyedben más fordulatszámban pólóztak a vendégek. Szécsi egy ideig bravúrjaival tartotta az Egert, de a három perc alatt esett három Vasas-gól eldöntötte a mérkőzést. A teljesen széteső egri csapat nem tudta szorossá tenni a hajrát.

A 3-5-ről sorozatban ötször eredményes Vasas megérdemelten győzött. Az egriek megérezték a kanadai Kevin Graham és a szemsérüléssel bajlódó Bátori Bence hiányát.

A 2. forduló párharcait november 9-én rendezik Vasas-Partizan és Szeged-Eger szereposztásban.