Vágólapra másolva!
Ugyanabba a négyesbe került mindhárom magyar együttes a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A tizenhat csapatos főtábla vasárnapi, zágrábi sorsolásán az Eger, a Vasas és a Szeged negyedikként megkapta a címvédő szerb Partizan Beogradot.

A Bajnokok Ligája csoportjaiban a csapatok körmérkőzést játszanak, és az első kettő jut a legjobb nyolc közé.

Biros Péter, a magyar bajnoki címvédő Eger játékosa a válogatott honlapján értékelt: "Két szempontból is jó ez a sorsolás, egyrészt pénztárcabarát, másrészt gyermekbarát, hiszen nem kell messzire utazni és gyorsan haza lehet érni. Egy magyar csapat biztosan továbbjut, de szerintem mindháromnak lehet esélye a Partizan ellen is. Nem kell Belgrádba sem feltartott kézzel menni, s bár még nem tudjuk, milyen az idei Partizan, azt mondom, hogy két magyar csapat is továbbjuthat ebből a csoportból."

Az Eurokupa kieséses rendszerű nyolcaddöntőjében a Szolnok az orosz Sturmmal, a Honvéd pedig az olasz Savonával került szembe, előbbi otthon, utóbbi idegenben kezdi a párharcot. A sorozat előző fordulójában, bő egy hete ellenkező leosztásban küzdött a két magyar csapat a két külföldivel: a Sturm a Honvédtól 15-12-re, a Savona pedig a Szolnoktól 9-5-re.

A Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztása és menetrendje:

A csoport: Budva (montenegrói), Olympiakosz (görög), Vuliagmeni (görög), Rijeka (horvát)

B csoport: Jug Dubrovnik (horvát), Spandau 04 (német), Mladost Zagreb (horvát), Vojvodina (szerb)

C csoport: Partizan Beograd (szerb), ZF-EGER, SZEGED-BETON VE, TEVA-VASAS-UNIQA

D csoport: Pro Recco (olasz), Szpartak Volgograd (orosz), Marseille (francia), Herceg Novi (montenegrói)

1. forduló: október 22. vagy 23.
2. forduló: november 9.
3. forduló: november 26 . vagy 27.
4. forduló: december 14.
5. forduló: 2012. február 8.
6. forduló: 2012. február 25.

Az Eurokupa nyolcaddöntős párosítása:
Medvescak Zagreb (horvát) - Dinamo Moszkva (orosz)
SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP - Sturm Csehov (orosz)
Kazany (orosz) - Kiosz (görög)
Mornar Split (horvát) - Posillipo (olasz)
Schuurman Borculo (holland) - Sabadell (spanyol)
Oradea (román) - Crvena zvezda (szerb)
Savona (olasz) - GROUPAMA-HONVÉD
Panathinaikosz (görög) - Panioniosz (görög)

Az első mérkőzéseket a következő hét végén, szombaton vagy vasárnap, a visszavágókat november 9-én rendezik.