Vágólapra másolva!
A múlt heti dániai vereség után hazai pályán javított a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata, amely a francia Metz csapata ellen 28-23-ra győzött a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Női BL, 2. forduló, C csoport:
Győri Audi ETO KC - Metz (francia) 28-23 (16-13)
Győr, 2500 néző
v.: Kjersti Arntsen, Ida Cecilie Gullaksen (norvégok)
gól: Görbicz 10/5, Amorim 6, Löke 4, Lekic 3, Radicevic 2, Hornyák 1, Orbán 1, Kovacsics 1, illetve Pineau 7, Mendy 5, Broch 3, Limal 2/1, Ognjenovic 2/1, Kamto 2, Andrjusina 1, Luciano 1
hetes: 5/5, illetve 3/2
kiállítás: 6, illetve 2 perc

Álomrajtot vett a hazai együttes, a franciák edzője már a 6. percben, 4-1-es hátránynál időt kért. Nem sokat változott azonban ezután a kép, Pálingerék magabiztosan őrizték gyorsan megszerzett előnyüket. Aztán a metziek védekezésben új emberekkel próbálkoztak, és megkezdték a felzárkózást.

Negyedóra elteltével 9-7 volt az állás, de így sem kellett aggódni, mert a nyáron megszerzett Löke fontos gólokat szerzett, vagy pedig jól zárt a többieknek. Állandósult a különbség, már csak azért is, mert mindkét csapat sokat hibázott ebben a szakaszban, négy percig nem is esett újabb gól.

Lekic kiállítása alatt még közelebb férkőzött a Metz, ráadásul Hornyákot is kiültették a bírók. Csakhogy az újabb emberhátrányban Pálinger és Lekic megmozdulásaival az ETO kiküzdötte magát a hullámvölgyből, s a szünetig hátralévő időben megtartotta háromgólos vezetését.

A második félidő elején két hazai gól után Orbánt állították ki, de nem tört meg a lendület, ugyanis Amorim, valamint Görbicz - és változatlanul Pálinger - a vállán vitte a csapatot. A 37. percben már 21-15 volt az állás, majd Löke lőtt üres kapus gólt: Pálinger indítását úgy kapta le, hogy közben kicselezte az ellenfél hálóőrét is.

A franciáknak ekkor semmi sem sikerült, Ognjenovic csúnyán fölé lőtte büntetőjét, aztán nem késett sokáig az időkérés (23-16). A pihenő után sorozatban dobott három gól jelezte, hogy a metzi játékosok megértették, mit kért tőlük az edzőjük, ugyanakkor a Győr kilenc percig nem talált be.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Amorim törte meg a csendet, de a Metz nem adta meg magát. Szívósan küzdött, így izgalmas volt a hajrá is. A magyar kapus kétszer is fontos pillanatban hárított lábbal. Az 58. percben, 26-22-nél Konkoly Csaba időt kért, nehogy baj legyen, és végül sikerült begyűjteni az értékes két pontot.

A válogatottak Eb-selejtezői miatt most hosszabb szünet következik a BL-ben, az ETO legközelebb október 30-án Metzben szerepel.

Az állás:
1. Randers 4 pont/2 mérkőzés
2. Metz 2/2 (53-49)
3. Győr 2/2 (51-52)
4. Hypo NÖ 0/2 (49-59)

A csoportokból az első két helyezett jut a nyolccsapatos középdöntőbe, a csoportharmadikok átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe.

Kikapott a Hypo

Az osztrák Hypo NÖ ugyan sokáig vezetett, ám végül egy góllal kikapott a vendég dán Randerstől pénteken. Németh András vezetőedző, valamint Temes Bernadett és Rédei-Soós Viktória csapata így második találkozóját is elveszítette a sorozatban.

Női BL, 2. forduló, C csoport:
Hypo NÖ (osztrák) - Randers (dán) 28-29 (19-14)



Élő közvetítés, 1. félidő:

A franciák kezdék a mérkőzést, az első próbálkozást azonban Pálinger védte. Az ellentámadásból Görbicz betalált (1-0), majd Pálinger szeretett volna egész pályás gólt szerezni, de visszaért a francia kapus, Radicevic pedig a lécet találta el.

A 3. perc elején Andrjusina egyenlített, Amorim azonnal válaszolt (2-1). A kiváló védekezéssel nem tudtak mit kezdeni a vendégek, egy gyors kontrát Radicevic vágott be (3-1), majd két Pálinger-bravúr után Lekic átlövése is utat talált a jobb alsó sarokba.

Időt kért a francia edző, tanácsait Broch góllal hálálta meg (4-2). Pálinger továbbra is brillírozott, az újabb kontrát Hornyák váltotta gólra (5-2), majd Löke kapart össze egy labdát (6-2).

Az előny nagyobb is lehetett volna, de Radicevic négy helyzetéből hármat elrontott, Broch viszont betalált (6-3). A 11. percben Görbicz belőtte első büntetőjét, Limal akcióból szépített (7-4).

Aztán Amorim emberrel együtt szerzett újabb gólt (8-4), míg a franciák olyan idegesen kézilabdáztak, hogy középkezdésből is képesek voltak taccsra dobni a labdát. A 15. percben Pineau és Amorim gólváltását követően Mendy és Pineau percei következtek, feljött a Metz két gólra (9-7).

Löke második góljával háromra nőtt a különbség (10-7), Pineau révén közelebb lopakodott az ellenfél ismét (10-8). A Radicevic helyére érkező Orbán első helyzetét belőtte (11-8). Kis gólcsend után Kamto talált be (11-9), Görbicz is a legjobbkor lőtte ki a bal felsőt (12-9).

A 23. percben Lekic kapott kétperces kiállítást, Pineau kihasználta az előnyt (12-10). A 25. percben Hornyákot is kiállította a norvég bírópáros, Ognjenovic belőtte a hetest (12-11). Lekic hátrányban is büntetőt harcolt ki, Görbicz nem hibázott (13-11).

Négy perccel a vége előtt Andrjusina ziccerben lövés helyett összeesett, az ellenkontrát Lekic gólig játszotta (14-11). Broch beállós pozícióból szépített, Kovacsics és Lekic gyorsan válaszolt (16-12).

A félidő utolsó percében még Konkoly Csaba kért időt, Mendy egy labdaszerzést követően szépített, beállítva a félidei 16-13-as eredményt.

2. félidő:

Szünet után Hornyák harcolt ki 20 másodperc elteltével egy büntetőt, Görbicz értékesítette (17-13), majd Pálinger védése után Löke verte be az újabb gólt (18-13). Pont három perc elteltével Hornyák lőtte fejbe Leynaud-t, a válogatott kapust ápolni kellett, de folytathatta.

Majd Orbán kapott két percet, amiért mögékerüléssel füldre vitte Pineau-t, Luciano kihasználta a helyzeti előnyt (18-14). Amorimot a létszámbeli hátrány sem zavarta, Mendy viszont így könnyebben válaszolt (19-15). Görbicz akció- és hetesgóljaival hatra nőtt a különbség (21-15), majd Löke is betalált, miután Pálinger pazar indítását lehúzta a kirohanó kapus elől és estében a kapuba gurított (22-15).

Mendy szépített (22-16), de az első tíz percben szerzett három gól mutatta, ezen a napon Pálinger katalin volt egyértelműen a Győr nyerőembere - Ognjenovic annyira tartott tőle, hogy hetesből inkább kapu fölé dobta a labdát.

Radicevic góljával visszaállt a hét közte (23-16), a 44. percben a Metz szakvezetése elérkezettnek látta az időt egy kétségbeesett időkérésre.

Mendy a jobbszélről meglőtte ötödik találatát (23-17), egy újabb góllal, illetve Ognjenovic kontrájával már csak négy volt a különbség (23-19). Kicsit megszeppent a Győr, Pineau tovább faragta a különbséget (23-20).

Az 51. percben végre Amorim megtalálta az utat a kapuig (24-20), közben Hornyák ziccert rontott, Görbicz is hibázott, Pineau pedig kiharcolt egy hetest, amit Limal értékesített (24-21). Az 54. percben Pineau járt túl Pálinger eszén egy gyors kontra végén (24-22), Amorim azonban Kamtóval a nyakán gólt szerzett, a franciát pedig még ki is állították a játékvezetők.

Görbicz megdobta szokásos gólját a balszélről felkanyarodva (26-22), két és fél perccel a lefújás előtt pedig Konkoly Csaba kért időt. Görbicz a hajrában még két gólt szerzett, Kamto pedig beállította a 28-23-as végeredményt.