Vágólapra másolva!
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány szerint a női kézilabda jövőjéről döntött a németek elleni világbajnoki selejtező, de az előzményekben is kell keresni a vereség okait. A magyar válogatott kapusa, Pálinger Katalin  lemondta a válogatottságot, és úgy véli, hogy teljesen új csapatot kell építeni.

"Sokkal agresszívebben védekeztek a németek, az elejétől fogva ránk erőltették az akaratukat" - kezdte az értékelést a mérkőzést közvetítő Magyar Televíziónak Mátéfi Eszter, miután a magyar nőikézilabda-válogatott a németek ellen kettős vereséggel nem jutott ki a világbajnokságra és ezzel az olimpiára sem.

"Hazai pályán leindítottak minket, ennek fordítva kellett volna történnie. Sok kapufát lőttünk, a németek pedig egy idő után egyre magabiztosabban játszottak. Próbáltam a védekezési rendszeren változtatni, folyamatosan frissíteni, de sajnos nem volt elég vezéregyénisége a csapatnak. A magyar női kézilabda jövőjéről döntött ez a meccs, nagy volt a tét, a vereség okait pedig az előzményekben is keresni kell, abban, hogy milyen gondok voltak a selejtező előtt egy hónappal."

Pálinger Katalin szerint valóban nagy volt a tét, de ez nem csak a magyar válogatottat nyomta. "A németeknek is ugyanolyan fontos volt ez a meccs. Az elején olyan keményen kellett volna kezdenünk, hogy három kétperces kiállítást kapjunk. A németek okosan, rutinosan kihasználták az adódó lehetőségeket. Nem mondhatjuk azt, hogy félvállról vettük volna a párharcot, nagyon sokat dolgoztunk, de talán a mostani meccs közben éreztük azt, hogy a németek még sokkal jobbak, mint gondoltuk" - nyilatkozta a magyar válogatott kapusa, aki a meccs után lemondta a válogatottságot.

"A selejtező előtt azt mondtam, hogy ha nem sikerül továbbjutnunk, akkor jöjjön egy új csapat! Be kell hogy érjenek a 20-22 éves játékosok a horvátokkal közösen rendezendő 2014-es Európa-bajnokságra" - tette hozzá Pálinger.