Vágólapra másolva!

NHL-döntő: két súlyos vereség után állt fel a Canucks

A 45. percben szerzett góllal nyert 1-0-ra a Vancouver Canucks a vendég Boston Bruins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén, és így már csak egyetlen siker választja el története első Stanley-kupa-diadalától.

Eredmény, NHL-döntő, 5. mérkőzés:
Vancouver Canucks - Boston Bruins 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
gól:
Lapierre (45.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Vancouver javára.

Az első két vancouveri sikert két bostoni KO-győzelem (8-1, 4-0) követte, így a tétnek megfelelően feszült hangulatban, hatalmas iramban és rengeteg test test elleni játékkal indult az ötödik összecsapás. A vendégektől Kelly találta telibe a felső kapuvasat, majd a túloldalon az előző találkozón hibátlan produkcióval előálló, 37 esztendős Thomas védte Raymond lövését. A folytatásban Bergeron emberelőnyben kétszer is próbálkozhatott, ám a kanadai közönség nagy kedvence, Luongo bravúrral védett. A most egymással szemben álló két játékosnak egyaránt már csak a Stanley-kupa hiányzik a gyűjteményéből, olimpiai és világbajnoki aranyérmük már van.

A második harmadban folytatódott az öldöklő küzdelem. Ryder és Bergeron megint nem tudott túljárni a kanadai hálóőr eszén, majd Higgins Thomast tesztelte. Ebben a szakaszban a Canucks megszerezhette volna a vezetést, ám Glass nem talált be az üres kapuba, ügyetlenül a korong fölé ütött, pedig a bostoni portás már verve volt.

A záró játékrész Thomas-védéssel indult, majd Lapierre előbb kihagyott egy óriási helyzetet, ám másodszorra már szerencséje volt: a hátsó palánkról éppen elé került a pakk, éles szögből lőtt, és Thomas hiába vetődött vissza, róla pattant be a gólvonal mögé. A vendégek kapusa 110 perc, 42 másodperc elteltével kapott gólt.

Bepörgött a Boston. Thorton kemény lövését kellett védenie Luongónak, majd Lapierre kontrából veszélyeztetett, de most Thomas résen volt, akárcsak Ehrhoff bombájánál.

A hajrában a Bruins mindent megpróbált az egyenlítésért. A 100. playoff-meccsét játszó Kaberle, aztán az előző meccsen kétszer is eredményes Peverley, majd Boychuk sem tudta mattolni a teljes extázisban védő, ám az előző két bostoni meccsen összesen 12 gólt kapó Luongót. A hazaiak kapusa végül 31 védéssel zárta az estét, és ebben a rájátszásban már negyedszer nem kapott gólt, kivétel nélkül hazai jégen.

A következő meccset magyar idő szerint kedd hajnalban Bostonban vívják. Ha győz a Vancouver, akkor 1970 óta íródó története első Stanley-kupáját nyeri, ha pedig a Bruins diadalmaskodik, akkor életben tartja reményét, hogy 1972 után megint bajnok legyen.

A párharcban eddig mind az ötször az aktuális hazai együttes nyert, ráadásul úgy, hogy valamennyi alkalommal megszerezte az első gólt.