Vágólapra másolva!
Kemény Dénes, a Prima Primissima sportkategóriájának 2006. évi kitüntetettje - élve e címen szerzett jogával - hét vízilabdázót jelölt a kategória idei díjára. Valamennyien háromszor nyertek olimpiát a magyar csapat tagjaként.

"Bátorkodtam többes jelöléssel élni: az összes olyan háromszoros olimpiai bajnokot jelöltem, akit lehetett" - nyilatkozta a férficsapat szövetségi kapitánya a válogatott honlapjának. "Gyarmati Dezső bácsit nem lehetett, mert egy-két éve jelölt volt, prima lett, és így öt éven belül nem jelölhető ismét."

A sportág nemzetközi Hírességek Csarnokába is beválasztott szakvezető Benedek Tibort, Biros Pétert, Kásás Tamást, Kiss Gergelyt, Molnár Tamást, Szécsi Zoltánt, valamint Kárpáti Györgyöt jelölte meg.

"Bízom benne, hogy legalább egyikük bekerül a legjobb háromba, akik közül a rendezvény napján egy újabb kuratórium fogja megválasztani a Prima Primissimát. Itt szeretném egyébként a nyilvánosság előtt megköszönni Demján Sándornak, hogy a díjat továbbra is finanszírozza. Nem árt tudni, hogy ezt nem üzleti tevékenysége keretéből teszi, hanem az adózás utáni magánvagyonából!"

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége is jelölt sportolót a Prima Primissima-díjra: Benedek Tibort.