Vágólapra másolva!
A hazai rendezésű divízió I-es jégkorong-világbajnokság hivatalos dalát előadó Ganxsta Zolee meglehetősen feldúltan értékelt a magyar-olasz meccs után, a rapper szerint az amerikai játékvezető olyan helyzetben ítélt kiállítást, amikor már hagynia kellett volna, hogy a csapatok egymást között döntsék el a feljutást. Ganxsta Zolee úgy látja, gond van a magyar sportdiplomáciával, és fél, visszaveti majd a magyar hokit, hogy nem jutott fel a válogatott.

"Amikor a hosszabbítást négy a háromban kezdték az olaszok, borítékolható volt, hogy ennek annyi. Akkor jobban szentségeltem, amikor a bíró befújta a kiállítást, igaz, hogy Horváth András szabálytalan volt, de egy vb-döntőn, a hazai csapat ellen nem kéne így belenyúlni a meccsbe. A Stanley-kupa-döntőn, ha lemészárolnak valakit, akkor is továbbengedi a játékot a bíró, és hagyja, hogy a csapatok egymás között eldöntsék a meccset."

"Lúzerek vagyunk, valami nem működik a sportdiplomáciánkban, nekünk sosem lejt a hazai pálya, pedig a tavalyi utolsó meccsen a szlovénok például megkapták a támogatást. Olyanok vagyok, mint a himnuszunk, igazi vesztesek, a 'balsors, akit régen tép' sor nagyon illik ránk, és most nem a csapatra gondolok, hanem a népre. A csapat tökéletes, a játékosok nagyon jók, megérdemelnék a legjobbat" - bosszankodott a rapper.

Ganxsta Zolee szerint nem lehet kudarcnak nevezni az ezüstérmet, de előfordulhat szerinte, hogy a magyar hokit visszaveti az, hogy nem sikerült a feljutás, hiszen amúgy is vannak gondok, a Vasas gyakorlatilag megszűnt, az Újpest és a Fradi is szenved, és a vidéki klubok sincsenek könnyű helyzetben. Az egyébként is fájó vereség mellett Ganxsta Zolee azért is sajnálta, hogy nem jutott fel a magyar csapat, mert a 2012-es A csoportos vébé egyik házigazdája Finnország lesz, márpedig a rapper közismerten él-hal az északiak hokicsapatáért.