Vágólapra másolva!
Az Euroliga negyeddöntős szakaszának negyedik csoportkörében elszenvedte negyedik vereségét is a Vasas férfivízilabda-csapata. Földi László együttese szerda este a Komjádi uszodában kapott ki két góllal a kvartettet vezető, címvédő olasz Pro Reccótól.

Férfi Euroliga, negyeddöntős csoportkör, 4. forduló:
TEVA-Vasas-UNIQA - Pro Recco (olasz) 7-9 (2-3, 1-4, 2-2, 2-0)
magyar gólszerzők
: Boskovic 3, Powers, Katonás, Vörös, Kovács 1-1

Az olaszországi összecsapáson 12-6-ra ütötte ki az angyalföldieket a világ legjobb klubcsapataként számon tartott Pro Recco, amelyet három magyar olimpiai bajnok is erősít Benedek Tibor, Kásás Tamás és Madaras Norbert személyében.

A vezetést a visszavágón a Vasas szerezte meg horvát világbajnoka, Miho Boskovic révén. Szinte azonnal egyenlítettek a vendégek, de Boskovic ismét villant (2-1). Ám az egyenlítés sem késett, sőt a reccóiak ex-vasasos pólósa, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Madaras Norbert pattintása nyomán már átkerült az előny (2-3).

A második nyolc perc olasz találattal indult, majd újabb két alkalommal vették be a vendégek Nagy Viktor kapuját, így már a nagyszünet előtt felrémlett egy újabb súlyos kudarc lehetősége (2-6). A Vasast irányító Földi László időkéréssel próbálkozott, ami részsikert hozott. A magyar bajnokcsapat amerikai centere, Jeff Powers értékesítette helyzetét, csakhogy újfent volt válasza a riválisnak (3-7).

Jól kezdett a Vasas a harmadik játékrészben. Előbb Katonás Gergő megúszás végén bombázott a kapuba, majd Boskovic jegyezte harmadik gólját (5-7). Viszont jöttek a Pro Recco magyarjai, pontosabban elsőként a két, egyformán háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás és Benedek Tibor. Előbbi álompasszát utóbbi küldte a hálóba, utánuk pedig Madaras alakította 5-9-re az állást.

A zárónegyedben itt is, ott is hibás befejezéseket választottak a csapatok, és már hat perc is lefutott a nyolcból, amikor megtört a jég. Emberelőnyben végre Vasas-gólt láthatott a Komjádi közönsége, Vörös Viktor a kapus közreműködésével belőtte a hatodik, utána pedig Kovács Róbert a hetedik hazai gólt is (7-9).

Mindez a lényegen nem változtatott, különösebb megerőltetés nélkül megint nyert a Pro Recco, a Vasas pedig negyedik csoportmeccsén negyedszer kapott ki, s ezzel továbbra is pont nélkül sereghajtó kvartettjében.

A csoport másik meccsén:
Mladost Zagreb (horvát)- Primorje Rijeka (horvát) 10-9 (1-2, 4-2, 1-2, 4-3)
A fiumei vendéggárdát erősítő Varga fivérek közül Dániel és Dénes egyformán 1-1 gólt szerzett.

* * *

Ahogy az első meccsen, szombaton a Szentes (10-12), a szerdai második összecsapáson, ugyancsak vendégként, a Dunaújváros nyert, méghozzá hosszabbítás után, büntetőkkel 18-17-re, ezzel pedig kiegyenlített a Vodafone nőivízilabda ob I döntőjében.

rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:
Hungerit-MetalCom Szentesi VK - Dunaújvárosi Főiskola -DVCSH -Corner Ékszer 17-18 (2-3, 2-3, 4-2, 3-3 - 1-0, 1-2) - büntetőkkel
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása:
1-1

A szerdai összecsapás legeredményesebbje Miskolczi Ibolya Kitti, illetve Keszthelyi Rita volt, ők egyformán öt alkalommal találtak be a kapuba. A finálé harmadik meccsét szombaton 16.30-tól játsszák Dunaújvárosban.