Vágólapra másolva!
A spanyol meglepetéscsapat, az Itxako Navarra otthonában sorozatban ötödik Bajnokok Ligája-elődöntőjét vívja szombaton a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata. A magyar bajnok eddig egyszer jutott el a fináléig, de papíron most esélyesebb. Így véli ezt Görbicz Anita is, aki szerint a továbbjutásról úgyis a visszavágó dönt majd. Ambros Martín, az Itxako edzője az [origo]-nak elmondta, bár a Győr több tapasztalattal rendelkezik, képesnek tartja tanítványait a bravúrra.

Sorozatban ötödször jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata, amely szombaton az Itxako Navarra otthonában lép pályára. A spanyol csapat az idei sorozat legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a legjobb négy közé verekedte magát, hazai pályán mindössze egyszer kapott ki eddig (a csoportkörben a Lipcsétől), simán verte oda-vissza a másik magyar BL-résztvevő Debrecent, a középdöntőben pedig otthon legyőzte a Buducnost Podgoricát, illetve túljutott a Valceán és a Krim Ljubljanán.

A papírforma ugyan győri sikert jósol, de Eduarda Amorim, a Győr brazil átlövője nem véletlenül emelte ki a spanyolok legfőbb erősségeként a csapategységet, az Itxako eddig is sok meglepetést okozott, így az évről évre jobban teljesítő, agresszív nyitott védekezéssel játszó együttest nem lehet félvállról venni.

Tíz éve folyamatos a javulás

Az 1972-es alapítású Itxako felemelkedése az 1999-2000-es évadra tehető, amikor a csapat megnyerte a másodosztályt, és feljutott a spanyol élvonalba. A 2003-04-es szezonban már az EHF-kupában szerepelhetett, a norvég Tertnes és a szlovén RK Piran kiverését követően a nyolcaddöntőben éppen a Győr állította meg az együttest. A magyaroknál már akkor szerepelt a keretben Vérten és Görbicz, a spanyolok legjobbja pedig a szezon végén éppen Győrbe szerződő román Simona Gogirla volt.

2004 nyarán érkezett a csapat élére Ambrosio Martín Cedrés (ahogy mindenki ismeri, Ambros Martín), az akkor 36 esztendős vezetőedző komoly játékosmúlttal ült le a kispadra, tagja volt ugyanis a Portland San Antonio 2000-ben KEK-et, 2001-ben pedig BL-t nyert csapatának.

Irányításával az együttes szárnyal, 2008-ban még rosszabb gólkülönbséggel szorult a hazai bajnokság második helyére, és elbukta az EHF-kupa fináléját is, de 2009-ben a két színtéren sikerült a duplázás, a tavalyi bajnoki arany után pedig idén egypontnyira van a klub történetének harmadik bajnoki aranyától.

Martín: Nevezhetjük esélyesnek a Győrt

"Kifejezetten jó, nyugodt a hangulat a csapatban" - mondta az [origo] érdeklődésére Ambros Martín. "A spanyol bajnokságban nagyon közel kerültünk a címvédéshez, hiszen az utolsó négy fordulóban mindössze egy pontot kell szereznünk. A BL-elődöntőbe jutás is nagy örömet jelent a számunkra. Tulajdonképpen minden játékos a rendelkezésemre áll, bár Raphaelle Tervel hosszú kihagyása után még mindig nincs százszázalékos állapotban, illetve a szezon közben igazolt brazil kapusunk, Adriana Stefani küzd most kisebb sérüléssel."

A két évvel ezelőtti EHF-kupa-siker, majd a tavalyi BL-szereplés után nem tűzött ki semmilyen komolyabb célt a klubvezetés az idei szezon előtt. "Azt akartuk, hogy jobban szerepeljünk az előző idényben elért eredményünknél, és ebben a szezonban is előre tudjunk lépni. Talán úgy fogalmazhatom meg legjobban a célunkat, hogy a Bajnokok Ligája főszereplői közé szerettünk volna kerülni. Úgy gondolom, ezt sikerült is véghezvinnünk."

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Martín egyetértett az európai szövetség honlapján nyilatkozó játékosával, Nerea Penával, aki azt mondta, ugyan a Győr a továbbjutás esélyese, de talán a magyar stílus jobban fekszik az Itxakónak, mint a másik nagy rivális norvég Larvik játéka.

"Igen, nevezhetjük esélyesnek a Győrt, ha azt vesszük, hogy több tapasztalattal rendelkezik a sorozatnak ebben a szakaszában: ötödször jutott elődöntőbe, mi viszont most először. Ugyanakkor azt valljuk, hogy a múltbeli eseményeknek nincsen mindig közvetlen hatásuk arra, ami ma történik. Mindkét csapat tiszta lappal indul ebben a párharcban, egyaránt a döntőbe jutás mindkét fél célja, erre a Győrnek és nekünk is megvan a lehetőségünk. A Larvik szédületes sebessége és gyilkos lerohanásai nemcsak nekünk, de senkinek sem fekszenek. Ez a stílus teszi a csapatot és a norvég válogatottat is sikeressé. Természetesen a Győr is nagyon erős, de játéka valamivel statikusabb, nem annyira vadul gyors, mint a norvégoké."

A szakember elmondta, hogy az idei sorozatban a Buducnost elleni hazai győzelem volt csapata legnagyobb sikere, akkor lehetett a leginkább elégedett a mutatott játékkal. "Azon a találkozón alig hibáztunk, viszont az ellenfelünket belehajszoltuk a technikai hibákba és rossz megoldásokba. Nagyon elégedett voltam azzal, ahogy szép fokozatosan föléjük kerekedtünk."

Hogy számszerűen milyen eredménnyel lenne elégedett szombat este? "Sohasem a gólkülönbséget szeretjük számolgatni, hanem a győzelemért játszunk. Szombaton is a győzelem a célunk, de hogy hány gólos, azon nem gondolkozunk. Ez igaz minden meccsünkre, így a győri visszavágóra is!"

Görbicz BL-trófeára vágyik a Győrrel

A mérkőzés esélyesének számító Győr másfél éve már összecsapott a BL-ben a navarrai együttessel. A 2009-2010-es évad csoportkörének november 1-jei meccsén a magyar bajnok hazai pályán drámai küzdelemben egy góllal tudott nyerni úgy, hogy öt perccel a lefújás előtt még kettővel a vendégek vezettek.

Két héttel később Spanyolországban már jobban ment, 10-9-es félidő után 20-14-re nyert az ETO, amely elsősorban védekezésének és Vérten Orsolya hat találatának köszönhette a sikert.

"Sajnos nem voltam ott azon a meccsen, de emlékszem, kinn nagyon jól játszottak a lányok. A hazai találkozó nehezebb volt, szorosabb is lett, de teljesen más csapat volt a spanyoloké, és a miénk is" - mondta az [origo] érdeklődésére Görbicz Anita, aki elmondta, a mostani csatára nagyon keményen készül az együttes.

"A két mérkőzés alapján szerintem mi vagyunk az esélyesebbek. Remélem, sikerül majd azt a taktikát alkalmazni, amit eltervezünk. Bármi is lesz az első meccs végeredménye szombaton, a továbbjutásról úgyis a visszavágó dönt majd" - tette hozzá.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A Győr a hétvégén megnyerte a Magyar Kupát, igaz, a döntőben 45 percen keresztül szenvedett a Debrecen ellen. Görbicz szerint nem tartottak attól, hogy elbukhatják a csatát, bár Konkoly Csaba vezetőedző alaposan leszúrta a csapatot a szünetben.

"Akkor összerakott minket, és erre szükség is volt. Bennem nem volt félsz, de szerintem a többiekben sem, tudtuk, hogy megnyerjük a döntőt. Persze vigyázni kellett, és tisztában vagyunk vele, hogy ilyet nem engedhetünk meg magunknak, főleg a BL-ben nagyon fontos, hogy az elejétől a végéig jól játsszunk."

Felvetésünkre, hogy mennyire nehéz úgy felkészülni a BL-re, hogy gyakorlatilag évek óta nincsen vetélytársa az ETO-nak Magyarországon, a válogatott irányító úgy felelt, ő örül annak, hogy most az ETO a legjobb.

"Hál' istennek jók vagyunk, és ezt azért mondom, mert játszottam én már olyan ETO-ban is, amikor voltak nálunk erősebb csapatok is az NB I-ben. A két Magyar Kupa-meccs is sokat segített az Itxako elleni BL-meccsre való felkészülésben, próbáltunk olyan taktikát alkalmazni, ami a spanyolok ellen nyerő lehet. Az edzéseken általában az ifista fiúk ellen szoktunk kézizni, és ők rengeteget segítenek. Gyorsabbak, erősebbek nálunk, és jobbak a reflexeik."

Görbicz elmondta, bár kapott már kecsegtető külföldi ajánlatot, úgy érzi, jó döntést hozott azzal, hogy Győrben maradt. "Volt pár éve egy kecsegtető és elgondolkodtató spanyolországi ajánlatom, de imádom Győrt, a klubot, szeretek itt élni, itt van a családom, a szurkolótábor. Minden feltétel adott volt, és a klubtól megkaptam mindent, úgyhogy minden megvan ahhoz, hogy jól érezzem magam. Úgy érzem, jó döntést hoztam akkor, amikor úgy döntöttem, maradok. Mégiscsak mi vagyunk a legjobbak, a legjobb négy között legalábbis biztosan ott vagyunk. Sok célom van még, a BL-trófea például nagyon hiányzik, szeretném megnyerni. És ha lehet, akkor a Győrrel. Válogatott szinten nagy álmaim vannak, remélem, a pályafutásom során Magyarországgal is szép eredményeket érhetek még el."

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
Itxako Reyno De Navarra - Győri Audi ETO KC
Estella, április 9., szombat 19.00 (tv: Digi Sport)
v.: Michal Badura, Jaroslav Ondogrecula (szlovákok)

Az Itxako kerete:
kapusok: Adriana Stefani Gava (brazil), Silvia Navarro Gimenez
mezőnyjátékosok: Macarena Aguilar Diaz, Jessica Alonso Bernardo, Leyre Aramendia Yerro, Amaia Azanza Orbe, Andrea Barno San Martin, Alexandrina Cabral Barbosa (portugál), Najara Egozcue Extremado, Begona Fernandez Molinos, Natalija Kurbanova (orosz), Carmen Martin Berenguer, Nerea Pena Abaurrea, Patricia Pinedo Saenz, Oana Florica Soit (román), Raphaelle Tervel (francia), Emilija Turej (orosz), Mayte Zugarrondo

A másik elődöntőben:
Larvik (norvég) - Buducnost Podgorica (montenegrói), szombat 17.15

A KEK-ben az FTC-Rail Cargo Hungaria a francia Metz együttesével találkozik, a zöld-fehérek két fordulóval korábban a dán Viborgot, majd a francia Toulont verték ki. A Fradi ezt megelőzően legutóbb a 2007-es KEK-sorozatban jutott el európai kupasorozat elődöntőjéig.

A KEK-elődöntők programja:
Metz (francia) - FTC-Rail Cargo Hungaria, vasárnap, 17.30
Lugi (svéd) - Mar Alicate (spanyol), szombat, 19.30