Vágólapra másolva!
Miközben a magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőinek közvetítés visszakerült a Magyar Televízióhoz, addig más csapatsportágaknál egyelőre nem tervez hasonló lépést a köztévé. Bár a kézilabda-BL-ben még három magyar klubcsapat versenyben van, az idei szezonról már nem tárgyal az MTV a jogtulajdonos Digi Sporttal, de a jövőben harcba szállhat a látványsportok közvetítéséért.

Március 21-én jelentette be Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója, hogy a Magyar Televízió - párhuzamosan a Sport TV-vel - élőben közvetíti magyar labdarúgó-válogatott két, Hollandia elleni Eb-selejtezőjét. "Nyolc év után tér vissza a magyar labdarúgó-válogatott a közszolgálati televízió képernyőjére, oda, ahová közel fél évszázadig tartozott, oda, ahol a helye van" - fogalmazott akkor Szabó.

Kérdés viszont, hogy ha a magyar focinak a közszolgálati televízióban a helye, akkor vajon a többi, általában sikeresebb hazai látványsportág közvetítéséről is folynak-e hasonló tárgyalások. "A Magyar Televízió tárgyalt a kézilabda Bajnokok Ligája megszerzéséről is, de nem sikerült megállapodni, ezért léphetett a Viasat3 örökébe a Digi Sport. Hosszú távon nem tettünk le a kézi-BL-ről, azt sem zárom ki, hogy esetleg idén még születik valamilyen megállapodás, de most egyelőre nincs tervben" - mondta az [origo] megkeresésére Szabó, hozzátéve, miután a magyar kézilabdacsapatok évről évre remekelnek a Bajnokok Ligájában, érdemes a közmédia-rendszernek megvizsgálnia, hogy a sorozat a közszolgálati televízió képernyőjére való vagy sem.

"A csapatsportágaknál több közvetítési jog lejár a közeljövőben, a köztévé pedig készül arra, hogy beszálljon a piaci alkudozásba" - közölte. Az RTL Klub és a SportKlubot üzemeltető IKO Kábeltévé Kft. 2009 augusztusában jelentette be, hogy megszerezte a csapatsportágak bajnoki mérkőzéseinek közvetítési jogát. Ennek értelmében a Magyar Vízilabda Szövetség négy, a Magyar Kézilabda Szövetség öt évre, a fehérvári jégkorongcsapat pedig három szezonra egyezett meg a sportcsatornával.

Szabó szerint a fő cél, hogy a magyarországi világ- és Európa-bajnokságok a Magyar Televízióhoz kerüljenek. "Már szándéknyilatkozatot tettünk a jövő évi szentendrei mezeifutó-Eb, a felújított városligeti jégpályán rendezendő gyorskorcsolya-Eb, illetve a 2014-es vízilabda-Eb közvetítésére."

Kérdés persze, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap jogköre meddig terjed, azaz mi lett volna, ha a Sport TV nem hajlott volna a megegyezésre a magyar-holland mérkőzésekkel kapcsolatban. Szabó szerint kénytelenek lettek volna beletörődni a döntésbe.

"A piacot nem rúghatjuk fel" - mondta, hozzátéve, hogy a médiatörvény szerint a médiatanács hatósági határozatban megállapíthatja, melyek a kiemelten nagy jelentőséggel bíró események, amelyek közvetítéséhez legalább nyolcvan százalékos lefedettség szükséges. "Ilyenek az állami ünnepek, de ilyenek például a komoly sportesemények, akár az olimpia, akár a labdarúgó-világbajnokság."

A médiatörvény úgy rendelkezik a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események közvetítéséről, hogy "amennyiben a kizárólagos közvetítési jog gyakorlása a hazai közönség legalább húsz százalékát kizárná az esemény audiovizuális médiaszolgáltatáson keresztül történő figyelemmel kíséréséből, az audiovizuális médiaszolgáltató köteles az esemény közvetítése tárgyában az ajánlatkéréssel hozzá forduló - a Magyar Köztársaság polgárainak legalább nyolcvan százaléka által előfizetési díj megfizetése nélkül is elérhető - lineáris audiovizuális médiaszolgáltató számára méltányos és ésszerű feltételek mellett, a piaci viszonyokhoz képest megfelelő ellenérték fejében szerződési ajánlatot tenni az esemény élőben vagy későbbi közvetítés útján történő közvetítésére. A kizárólagos jogot szerzett médiaszolgáltató ebben az esetben nem hivatkozhat arra, hogy a kizárólagos jog átruházására nem jogosult."


Szabó beszélt arról is, ugyan elvi megállapodás született arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hat mérkőzését a köztelevízió közvetítse - párhuzamosan a Sport TV adásával - de a magyar-holland és a holland-magyar összecsapások utáni a további négy találkozóról még tárgyalnia kell a feleknek a végleges megállapodásig.

A szurkolók is tiltakoztak az EHF-nél

Miután a Viasat3-tól a lényegesen kevesebb háztartásban elérhető, a UPC és a T-Home egyik csomagjából sem elérhető Digi Sporthoz került a kézilabda-BL közvetítési joga, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a Bajnokok Ligája közvetítési jogaival kizárólagosan rendelkező Európai Kézilabda Szövetséghez (EHF) fordult, és tájékoztatást adott a változás magyar közönséget érintő hatásairól. Ezzel egyidejűleg felvette a kapcsolatot az új jogtulajdonos Digi Sporttal, hogy kifejezze együttműködési szándékát.

"Az EHF Marketing hosszú ideje tisztában volt azzal, hogy a Viasat3 már nem számol a kézilabda-BL-lel, ezért nagyon komoly, mindenre kiterjedő tárgyalássorozat után azért döntött a Digi Sport mellett, mert kiváló szakmai és anyagi ajánlatot kapott a csatornától" - mondta az [origo] kérdésére Nemcsik Balázs, a magyar szövetség főtitkára. "A döntés logikusnak tűnt annak ellenére, hogy az EHF-nél is pontosan tudják, nem tökéletes a lefedettség, de hosszútávon javulhat a helyzet."

Javult a Digi TV helyzete, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adataiból. Szolgáltatói bontásban megfigyelhető, hogy a két nagy szolgáltató, a UPC és a T-Home mellé felzárkózott a Digi Tv is. Bár nincs rá piackutatás, minden bizonnyal a többek között a fuball-BL szerdai meccseit is kizárólagosan közvetítő Digi Sport sikere nyomta fel utóbbi adatait.

Piaci részesedés (százalékban)

2009. április2009. október2010. április2010. október2011. január
UPC34,232,130,729,5129,01
Digi24,124,223,225,326,1
T-Home17,220,323,824,9424,95


Tv-előfizetések száma

2009. április2009. október2010. április2010. október2011. január
UPC827 703796 925778 482763 397777 729
Digi584 411600 900583 672654 468699 877
T-Home417 733502 645598 581645 052668 980

Kérdésünkre, az európai szövetség támaszt-e bármilyen minimum célt a lefedettséget illetően, vagy ha kellő pénz és szakmai háttér van, akkor akár egy háztömb is megvehetné saját célra, Nemcsik azt mondta: "Miután valóban nincs minimális lefedettségi igény, tényleg az EHF-en múlik, kivel állapodik meg. A Digi ajánlata kedvező volt, ezúttal a láthatóság kérdését valóban nem helyezték előtérbe."

Nemcsik szerint a tárgyalások folyamatosak, a legutóbbi játéknap előtt a szövetség megpróbálta elintézni, hogy a Szeged-Flensburg és a Barcelona-Veszprém mérkőzés legalább interneten látható legyen. "Amikor csak lehet, jelezzük az igényt, de az EHF mozgástere innentől kezdve annyi, amennyit a Digi Sporttal kötött szerződése megenged."

A főtitkár szerint minden érintett megtette, ami lehetséges volt, az MKSZ mellett a klubok és a szurkolók is jelezték kifogásaikat, utóbbiak a direkt tájékoztatást választva számtalan tiltakozó levelet küldtek az EHF bécsi központjába.