Vágólapra másolva!
A Vasas nyolc közé jutott férfivízilabda-csapata a nehezebbik négyes csoportba került az Euroligában a keddi, római sorsoláson: a magyar bajnok a körmérkőzéses folytatásban a címvédő olasz Pro Reccóval és két horvát csapattal, a Mladost Zagrebbel és a Primorje Rijekával találkozik.

A Vasas csoportjában a riválisoknál öt magyar világklasszis vízilabdázik. A reccóiaknál a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor és Kásás Tamás mellett a kétszeres olimpiai aranyérmes Madaras Norbert játszik. A Primorje csapatában szerepelnek a 2008-ban Pekingben olimpiát nyert Varga fivérek, Dániel és Dénes.

Az Euroliga negyeddöntős lebonyolítása ebben az idényben megváltozott: ezúttal nem egyenes kieséses rendszerben, hanem két négyes csoportban folytatják a csapatok, mindenki játszik mindenkivel hazai medencében és idegenben is. Vagyis hat meccs alapján alakul ki a végső sorrend, és a két első és a két második helyezett jut be a május 27-én és 28-án rendezendő, egyelőre ismeretlen színhelyű Final Fourba.

A csoportok összetétele:
Jadran Herceg Novi (montenegrói), Budva (montenegrói), Partizan Beograd (szerb), Jug Dubrovnik (horvát), illetve TEVA-Vasas-UNIQA, Mladost Zagreb (horvát), Pro Recco (olasz), Primorje Rijeka (horvát)

A játéknapok:
1. mérkőzés: február 16.
2. mérkőzés: március 9.
3. mérkőzés: március 26. vagy 27.
4. mérkőzés: április 13.
5. mérkőzés: április 27.
6., csoportzáró mérkőzés: május 4.

A LEN-kupában a Honvéd elkerülte a legerősebbnek tartott olasz Savonát, amely a francia CN Marseille-jel került össze. A magyar kupagyőztes a görög Panionioszt kapta. Az első mérkőzést a Kőér utcában rendezik február 16-án, a visszavágót pedig március 9-én játsszák.