Vágólapra másolva!
A Rail Cargo Hungaria lett a Ferencváros nőikézilabda-csapatának új névadó szponzora. Szombaton az elmúlt két évben Bajnokok Ligáját nyerő Viborggal találkozik a csapat.

A szerződést szerdán írta alá Kökény Beatrix, az együttes ügyvezetője, valamint Kovács Imre, az árufuvarozó cég elnök-vezérigazgatója. A megállapodás egyelőre a szezon végéig szól, de meghosszabbítható. A női csapat a folytatásban FTC-Rail Cargo Hungaria néven szerepel.

Az együttes nemrég veszítette el támogatóként a Jógazdabankot, amely ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felszámolást kezdeményezett. A takarékpénztár az együttes éves költségvetésének közel negyedét adta.

A mostani megállapodás anyagi részére vonatkozó kérdésre Kovács Miklós, az FTC elnöke jelezte, ez is hasonló volumenű. A klubvezető elmondta azt is, hogy a klub egyik "kirakatszakosztályának" mostani szponzorálása üzenet értékű, és a cél, hogy az FTC-ből profi klubot építsenek.

Az új néven futó csapat legelső feladata a szombati, Viborg elleni KEK-nyolcaddöntő első, idegenbeli fellépése lesz. A dán együttes az utóbbi két kiírásban Bajnokok Ligáját nyert, ám a nyáron többen távoztak, és ennek következményeként a BL-ből kiesett, és átkerült a KEK-be.

A párharccal kapcsolatban Elek Gábor vezetőedző elmondta: a legnehezebb ellenfelet fogták ki a sorsoláson, melyről tévedés azt hinni, hogy jelentősen gyengült volna a nyáron.

"Tele vagyunk sérülttel és betegekkel. Tomori és Szucsánszki is pihenőre kényszerült a napokban, de a hétvégén játszhatnak, ugyanakkor vannak olyan játékosaink is, akik hosszú hetekig nem léphetnek pályára. Ezekkel együtt optimistán várjuk a Viborg elleni meccset, és szeretnénk valami óriási dolgot csinálni, még akkor is, ha nem mi számítunk esélyesnek" - fogalmazott Elek.