Vágólapra másolva!
Hosszabbítást követő büntetőpárbajban az Oradea otthonában harcolta ki a továbbjutást a Honvéd férfivízilabda-csapata, amely így bejutott a LEN-kupa elődöntőjébe. Az FTC-nek nem sikerült a bravúr, az olaszországi vereség után itthon is öt góllal kapott ki a Savonától.

LEN-kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Oradea (román) - Groupama-Honvéd 10-7 (3-2, 2-2, 3-1, 1-1 - 0-1, 1-0) - büntetőkkel 2-4
a Honvéd góldobói: Szivós 3, Tóth M., Salamon, Hárai 2-2, Gór-Nagy, Bátori 1-1

A budapesti 12-9-es Honvéd-sikert követő szerdai visszavágón a több magyar légióssal felálló nagyváradi együttes 2-0-ra, majd 2-2 után rendre egy góllal vezetett, és a nagyszünetre is hazai előny mellett (5-4) vonulhattak el a csapatok.

A harmadik negyedtől viszont a román bajnok beleerősített, és 6-4-re, majd 7-4-re ellépett a vendégektől, ledolgozva a Kőér utcában összeszedett hátrányt. Később 8-4-re, majd 9-5-re is vezettek a hazaiak, amikor a hajrában Szivós Márton szépített, s 9-6-nál - összesítésben meccsegálnál - jöhetett a hosszabbítás.

Amelynek első három percében a válogatott center Hárai Balázs jóvoltából 9-7-re javult a helyzet, ám a második felvonásban a romániai gárda is eredményes tudott lenni (10-7), következett a büntetőpárbaj.

Az ötméteresek lövésében aztán már a Honvéd-játékosok idegei voltak jobban rendben, s bár Bátori Bence elhibázta, Hárai, Salamon Ferenc, Szivós, majd a legvégén Tóth Márton is betalált. A Honvéd 4-2-re nyerte a büntetőpárbajt, és immár a legjobb négy között folytathatja.

Akárcsak a nyitómeccsen, a Savona vendégeként, a Népligetben játszott visszavágón is alulmaradt, méghozzá ugyanúgy 10-5-re olasz riválisával szemben az FTC, amely így nem jutott elődöntőbe.

LEN-kupa, negyeddöntő, visszavágó:
FTC-Fisher Klíma - Savona (olasz) 5-10 (2-5, 1-2, 2-0, 0-3)
az FTC góldobói:
Kunac, Varga T. 2-2, Czigány 1
továbbjutott: a Savona, kettős győzelemmel.

A 10-5-ös itáliai vereség után eleve minimális esélye maradt a Ferencvárosnak, hogy fordíthat az elődöntőbe jutásért zajló párharc állásán, ehhez képest még a minimális győzelem is elmaradt.

Az olaszok eleve villámrajtot vettek, elhúztak a házigazdáktól, 0-3-as, 1-4-es, 2-6-os állás jelezte, hogy ezen az estén nemigen teremhet babér a Fradi pólósainak. Ambrus Tamás alakulata 5-7-re még felzárkózott, a zárószakaszban azonban újfent a Savona jeleskedett, amely megismételve a két héttel ezelőtti forgatókönyvet, megint 10-5-re nyert.