Vágólapra másolva!
Az Euroliga főtáblájának 6., záró csoportfordulójában a Vasas vízilabdacsapata egy góllal nyert a Szeged ellen szerda este, a Komjádi uszodában.

Euroliga, főtábla, A csoport, 6. csoportkör:
TEVA-Vasas-UNIQA - Szeged-Beton VE 11-10 (2-3, 1-2, 2-3, 6-2)
góldobók:
Kiss G. 4, Boskovic, Kovács 2-2, Hőna, Takács, Vörös 1-1, illetve Török, Kayes, Kiss Cs. 2-2, Busila, Somogyi, Vindisch, Molnár 1-1

A Vasas abban a tudatban szállhatott vízbe, hogy ha győz a Szeged ellen, nem kell számolgatnia, hanem csoportmásodikként mindenképpen ott van az EL, vagyis Európa legjobb nyolc csapata között.

Ehhez képest a csoport utolsó helyén álló Szeged kezdett jobban, hol egy, hol két góllal vezetett (0-2, 1-3, 2-4) az angyalföldi alakulattal szemben. Ráadásul a szegedi kapuban Baksa László remekelt, s oroszlánrésze volt abban, hogy a nagyszünetig a Vasas csupán háromszor tudott eredményes lenni 17 (!) lövésből.

A harmadik játékrészben emberelőnyöket puskázott el a házigazda, viszont segített rajtuk a horvát légiós, a világbajnok Miho Boskovic, aki 4-5-re alakította az állást, a hosszú sérülésből visszatért, egykori Vasas-játékos, Vindisch Ferenc azonban parádés lökettel állította vissza a kétgólos előnyt, majd a különbséget tekintve maradt a helyzet változatlan, miután Boskovic a büntetőt kapufára lőtte (5-7). Mi több: a háromszoros olimpiai bajnok szegedi center, Molnár Tamás elegánsan helyezte be a nyolcadik találatot is Nagy Viktor hálójába (5-8).

A befejező nyolc perc elején aztán a fáradó vendégekkel szemben villámgyorsan szépített, majd fordított is a Vasas, elsősorban a kétszer is nagy bombával jelentkező háromszoros olimpiai aranyérmes Kiss jóvoltából (9-8). A duplázó Kayes viszont gondoskodott arról, hogy a hajrá is izgalmas legyen (9-9). Az is volt, s nem kis szerencsével, na meg az egész Vasast a hátán cipelő Kiss Gergely negyedik góljával végül is győzni tudott 11-10-re, miáltal a magyar bajnok bejutott az Euroliga legjobb nyolc csapat alkotta mezőnyébe.