Vágólapra másolva!
Tíz év után megismétlik a sydney-i olimpia Dánia-Magyarország nőikézilabda-döntőjét. A találkozót napra pontosan tíz éve, 2000. október 1-jén rendezték, míg a jubileumi meccsre december 29-én, a 18 órakor kezdődő debreceni Sportface Kézilabda Gálán kerül sor ugyanazokkal a szereplőkkel. Az azóta elhunyt Kulcsár Anitáról külön megemlékeznek majd.

A magyar válogatott kapitánya ismét Mocsai Lajos lesz, aki elmondta: utólag is látszik, hogy milyen fantasztikus eredménye ez a hazai kézilabdázásnak, és büszke arra, hogy hét évig lehetett szakvezetője ennek a csapatnak. Hozzátette: hiányérzet évekkel az esemény után is van, de mindenki feldolgozhatta már a történteket.

Jan Pytlick, a dánok mestere videoüzenetében jelezte: nagy várakozással tekint a gála iránt. "Az első gondolatom az volt, amikor halottam a mérkőzésről, hogy ez egy nagyon jó ötlet. 2000-ben fantasztikus mérkőzést játszottunk, Rengeteg jó emlékem van a tornáról, kétségtelen, a döntőben szerencsénk is volt. Többgólos hátrányban is voltunk, végül mégis sikerült nyerni. Úgy gondolom, a szurkolóknak is nagyszerű lesz, hogy ennyi jó játékost látnak majd kézilabdázni" - fogalmazott.

Kökény Beatrix elmondta: rengetegszer belegondolt abban, hogy miként hatott volna életére, ha a válogatott megnyeri a döntőt. "Az olimpiai bajnokok megkülönböztetett figyelmet kapnak Magyarországon, nagy űr választja el őket az érmesektől, de nem hinném, hogy más lenne emiatt az életminőségem" - nyilatkozta.

"Az emlék már elhalványult, főleg hogy azóta gyermekeim születtek. Az akkori siker felértékelődött, hiszen azóta a magyar kézilabdások nem szereztek érmet olimpián. A gála nem a sydney-i döntő visszavágója lesz, hiszen most nem osztanak olimpiai aranyat, ám igazi presztízsmeccs lesz. Mindenki nagyon készül."

A sydney-i döntőt - az ötkarikás ezüstérem a magyar kézilabdázás történetének legnagyobb sikere - úgy nyerte meg 31-27-re a dán csapat, hogy a magyarok már 23-17-re is vezettek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=4jDfT9Y8HZhYKfMU


A debreceni gálán több bemutató is, és összecsapnak majd például a város kézilabdázói és labdarúgó is.

A Sportface Kézilabda Gála programja (2010. december 29., Debrecen, Főnix-csarnok):

- Magyarország 2000 - Dánia 2000 nőikézilabda-mérkőzés

- Best of Loki - Best of Loki (Debrecen kézilabdás és labdarúgó kedvencei egymás ellen)

- DSI-FTC szivacskézilabda-mérkőzés

Az emlékezetes döntő statisztikája:
Dánia - Magyarország 31-27 (14-16)
Sydney Dome, 6000 néző
v.: Garcia, Moreno (franciák)
Dánia: Rantala, Petersen (kapusok) - Vestergaard 1, Kolling 5, C. Andersen 7/3, Kjaergaard, Freulund 5, Hoffmann 11, Kiaerskou 1, Böttzau 1. Szövetségi kapitány: Jan Pytlick
Magyarország: Farkas A., Pálinger (kapusok) - Balogh B. 7, Siti 3, Simics, Kökény, Farkas Á. 3/1, Pigniczki 1, Radulovics 9/3, Pádár 1, Deli 1, Lőwy 2. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.

A dánok olimpiai bajnok kerete: Lene Rantala, Camilla Andersen, Tina Böttzau, Janne Kolling, Tonje Kjaergaard, Karen Brödsgaard, Katrine Fruelund, Maja Gronbek, Christina Roslyng-Hansen, Anette Hoffmann-Möberg, Lotte Kiaerskou, Karin Mortensen, Anja Nielsen, Rikke Petersen, Mette Vestergaard-Larsen

Forrás: AFP

Az olimpiai ezüstérmes magyarok: Farkas Andrea, Pálinger Katalin, Balogh Beatrix, Deli Rita, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Lőwy Dóra, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Simics Judit, Siti Bea