Vágólapra másolva!
Egy góllal, 9-8-ra nyert a magyar nőivízilabda-válogatott az olimpiai bajnoki címvédő hollandok ellen kedden, a zágrábi Európa-bajnokságon.

Eredmény, Eb, nők, B csoport, 1. játéknap:
Magyarország - Hollandia 9-8 (3-2, 1-0, 3-1, 2-5)
a magyar góldobók:
Szücs 4, Bujka 2, Valkai, Keszthelyi, Kisteleki D. 1-1

A 2008-ban, Pekingben ötkarikás aranyérmes hollandok kapuját már az első támadásból bevette az olimpiai negyedik, két évvel ezelőtt Eb-bronzérmes magyar együttes, amikor is a balkezes center, Bujka Barbara ejtette át a szó mindkét értelmében a rivális kapusát (1-0). A holland egyenlítés után Valkai Ágnes egyedül tört kapura, s nem hibázott, miként a bal felső sarkot távolabbról bevevő Szücs Gabriella sem (3-1). Az első szünet előtt a több emberelőnyös lehetőséget is kapó hollandok szépítettek (3-2).

A második nyolc perc gólbőségre gólínséget hozott, mert a negyed fele is lepergett már, amikor Szücs életerős lövése utat talált a hálóba (4-2). A kapott fórok dolgában továbbra is jobban álló hollandok nem tudtak mit kezdeni sem az emberfölényes helyzeteikkel, sem az egyenlő létszámnál különösen hatékony magyar védekezéssel, így kétgólos különbségnél vonulhattak el nagyszünetre a csapatok.

Az egyik fiatal, Keszthelyi Rita találata vezette be a harmadik negyedet, majd pazar passz után Kisteleki Dóra ívelte a kapus felett a hálóba a labdát (6-2). A sokadik 6 az 5 elleni játékban nagy nehezen a hollandok is eredményesek voltak (6-3), a nyolcadik előnyüket azonban kihagyták, míg a negyedik magyar fórnál Szücs a jobb alsóba bombázva saját harmadik, csapata hetedik gólját ünnepelhette (7-3).

A zárónegyed ugyanakkor magyar szempontból hidegzuhannyal indult: gyors egymásutánban háromszor is a hollandok szereztek gólt (7-6), időkérést követően azonban a magyar csapat visszatalált korábbi önmagához, és előbb Bujka csavart a kapuba, majd a mezőny legjobbja, Szücs "pókhálózta ki" a jobb felső sarkot (9-6). Egy védekezési hiba nyomán még 9-7-re, majd a hajrában 9-8-ra visszazárkóztak a hollandok, ám a magyar győzelmet nem tudták megakadályozni.

"Három negyeden keresztül nagyon jól vízilabdázott a csapatom, az utolsó játékrészben viszont nem ismertem rá a lányokra. Ekkor tipikus női pólót játszottak" - összegzett az Eb honlapján Petrovics Mátyás szövetségi kapitány.

Valkai Ágnes, a válogatott egyik alapembere így látta: "Nem volt könnyű meccs, de bíztunk benne, hogy mi nyerünk. A védekezésünk tökéletes volt három negyeden át. A célunk az, hogy elsők legyünk a négyesünkben, s akkor közvetlenül az elődöntőbe jutunk."

A csoport másik mérkőzésén:
Spanyolország - Németország 12-10 (3-2, 5-2, 3-4, 1-2)

A magyar válogatott következő Eb-csoportmeccsét a spanyolok ellen játssza csütörtökön 19.30-tól.

Az A csoport keddi mérkőzésein:
Oroszország - Horvátország 28-3 (8-0, 4-0, 11-1, 5-2)
Görögország - Olaszország 7-5 (2-1, 0-3, 2-0, 3-1)