Vágólapra másolva!
Hatgólos, 33-27-es vereséget szenvedett az MKB Veszprém a spanyol Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Az első félidőben rendre a hazaiak vezettek két-három góllal, míg a második félidő elején még felcsillant az egyenlítés reménye, azonban a 13 találatig jutott Garcia vezérltével a katalánok végül megnyugtató előnyt szereztek. A visszavágót jövő szombaton rendezik a Veszprém Arénában. A párharc győztese jut a május 29-én és 30-án, Kölnben rendezendő négyes döntőbe.

Férfi BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Barcelona (spanyol) - MKB Veszprém 33-27 (17-15)
gól: Garcia 13/4, Nöddesbo 5, Nagy 4, Hansen 4, Tomas 4, Romero 3, illetve Sulic 7, Gulyás 5, Vujin 4/1, Perez 2, Sesum 2, Terzic 2/1, Korazija 2, Eklemovics 2, Vilovski 1

Két hazai gólt után jött az egyenlítés - így kezdődött a találkozó. A Veszprém ez elején kapkodott, még a hazaiak magyar sztárja, Nagy László is beköszönt. A védekezés nehezen állt össze, 3-3 után 5-3, majd a 11. percre 7-4 lett a spanyoloknak. Negyedóra elteltével 10-7-re vezetett a katalán elitalakulat, és a sok találat miatt nem lehetett dicsérni a védőfalakat. A vendéglátók is tudtak hibázni, két eladott labdát követően 10-9 lett az állás.

Hullámzó volt a játék, hol az egyik, hol a másik csapatnak volt két-három jó perce, s a nagy tét ellenére sportszerű volt a csata. Gulyás gólja a 12-12-t jelentette, ám három perc múlva 15-12-t mutatott az eredményjelző, ekkor Mocsai Lajos időt kért. A szünet előtti szakaszban Vujin hétméterest rontott, Lapcevicet kiállították, Nagy László pedig büntetett. Hogy ne keserű szájízzel vonuljon az MKB pihenőre, arról Peric kapus gondoskodott két fontos védéssel.

Jól kezdte a második félidőt a magyar bajnok, az egyenlítésért támadott, ám Perezt kiállították, és az emberelőnyben 20-16-ra módosult az állás. Fordult a kocka, a Veszprém jutott létszámfölényhez, ám minden addiginál nagyobb lett a különbség (21-16), és Vujin megint büntetőt hibázott. Az átlövő azonban nem tört meg, gyorsan kétszer is betalált akcióból. A túloldalon Hansen kapta el a fonalat. Újabb veszprémi emberelőnyben Sulic duplázott, és a csapat 23-20-ra jött fel. Azonos létszámban felpörgött a Barcelona, és negyedórával a vége előtt 26-20-ra ellépett. Mocsai megint időt kért, és több poszton cserélt.

Így sem ment a Veszprémnek, még ha sikerült is kivédekezni egy támadást, akkor jött egy rossz passz. Garcia tizedszer is eredményes volt, és sorra állították ki a vendégjátékosokat. Az utolsó tíz perc 27-22-ről indult, aztán Nagy talált be. A védekezés valamelyest feljavult, ám a támadójáték változatlanul akadozott, a hazaiak villámgyorsan tudtak visszazárni. A hajrában felváltva potyogtak a gólok, és ebből az adok-kapokból a Veszprém jött ki jobban, mert Peric két büntetőt fogott meg, ráadásul Nagyot kiküldték a bírók.

A látottak alapján a hatgólos hátrány csak hatalmas bravúrral dolgozható le a jövő szombati visszavágón.

további eredmények:
HSV Hamburg (német) - Ciudad Real (spanyol) 26-22 (11-8)
Rhein-Neckar Löwen (német) - THW Kiel (német) 28-29 (13-15)

szerdán játsszák:
Csehovszki Medvegyi (orosz) - Montpellier (francia) 17 ó