Vágólapra másolva!

Szétlövésben maradt le a rájátszásról a Rangers

A Philadelphia Flyers szétlövésben legyőzte a vendég New York Rangerst, ezzel riválisát megelőzve utolsóként bejutott a rájátszásba az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának vasárnapi zárónapján.

Az alapszakasz legjobb csapata a 121 ponttal zárt Washington Capitals lett.

A liga legponterősebb játékosa címet a Vancouver svéd csatára, Henrik Sedin érdemelte ki, aki 112 pontot gyűjtött együttese 82 alapszakaszmeccsén. Sedin 29 gólt és 83 gólpasszt jegyzett, s ez utóbbival a liga legjobb előkészítője is lett. A gólkirályi címet Sidney Crosby (Pittsburgh) és Steven Stamkos (Tampa Bay) közösen érdemelték ki 51-51 találattal.

A legjobb kapus a kapott gólátlag (1,97 gól/meccs) és a százalékos mutató (93,1 százalék) terén is a Boston hálóőre, Tuuka Rask lett. Rask 45 meccsen védett a szezonban. Mellette kiemelkedett még az amerikai válogatott és a Buffalo kapusa, Ryan Miller, aki 69 mérkőzésen állt a ketrec előtt, és mindkét statisztikai mutatóban második lett, meccsenként 2,22 gólt kapott, és 92,9 százalékos hatékonysággal védett. A legtöbb győzelem (45) ugyanakkor Martin Brodeurnek, a New Jersey portásának a nevéhez fűződött a 2009/2010-es idényben.

Eredmények:
Chicago Blackhawks - Detroit Red Wings 2-3 - hosszabbítás után
Philadelphia Flyers - New York Rangers 2-1 - szétlövés után
Washington Capitals - Boston Bruins 3-4 - szétlövés után
Colorado Avalanche - Los Angeles Kings 1-2 - hosszabbítás után
New Jersey Devils - Buffalo Sabres 2-1
New York Islanders - Pittsburgh Penguins 5-6 - hosszabbítás után
Florida Panthers - Tampa Bay Lightning 1-3

A rájátszásba jutott csapatok, Keleti főcsoport:
Washington Capitals (1. kiemelt), New Jersey Devils (2.), Buffalo Sabres (3.), Pittsburgh Penguins (4.), Ottawa Senators (5.), Boston Bruins (6.), Philadelphia Flyers (7.), Montreal Canadiens (8.)

Nyugati főcsoport:
San Jose Sharks (1.), Chicago Blackhawks (2.), Vancouver Canucks (3.), Phoenix Coyotes (4.), Detroit Red Wings (5.), Los Angeles Kings (6.), Nashville Predators (7.), Colorado Avalanche (8.)

A rájátszás első körének párosítása (az egyik fél negyedik győzelméig), Keleti főcsoport:
Washington - Montreal (1. mérkőzés: csütörtök)
New Jersey - Philadelphia (szerda)
Buffalo - Boston (csütörtök)
Pittsburgh - Ottawa (szerda)

Nyugati főcsoport:

San Jose - Colorado (szerda)
Chicago - Nashville (péntek)
Vancouver - Los Angeles (csütörtök)
Phoenix - Detroit (szerda)