Vágólapra másolva!
Kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a nyolcaddöntő szombati visszavágóján 27-26-ra nyert a vendég román Constanta csapata ellen. A vendégeknek szinte csak felvillanásai voltak, az esélyesebb, ám a végén kiengedő hazai alakulat teljesen megérdemelten lépett tovább.

Eredmény, férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
MKB Veszprém - Constanta (román) 27-26 (14-9)
továbbjutott:
a Veszprém, kettős győzelemmel, 54-49-es összesítéssel

A magyar bajnok a múlt héten jó hajrájának köszönhetően 27-23-ra nyert a Constanta otthonában, amely ezúttal nélkülözte a sérült magyar válogatott játékosát, Schuch Timuzsint.

A vendégek szerezték az első gólt, de ezután már egyszer sem vezettek. A sokkal esélyesebb Veszprém fokozatosan növelte a különbséget, a 13. percben 8-3 volt az állás, ezért időt kért a románok edzője. A biztos vezetés tudatában a hazaiak nem igazán voltak képesek összpontosítani, sok volt a hiba, a kapkodás, de nem élt a lehetőséggel a Constanta. Amikor Mocsai Lajos vezetőedző nagyobb figyelemre intette tanítványait, még emberhátrányban is sikerült növelni az előnyt.

A veszprémi védekezés és Peric kapus szenzációs volt, a rivális 19 perc alatt csak egyszer (!) talált a kapuba. A szünet előtti hajrában viszont már sokkal összeszedettebben játszott a vendéggárda, sorozatban négy gólt szerezve javított helyzetén.

A pihenőt követően megint közelebb férkőzött a Constanta, a szoros állás azonban nem tartott sokáig. A közönség ébresztőt fújt, s hamarosan visszaállt az öt-hat gólos különbség. A sérülés miatt csaknem fél évet kihagyó Vujin ugyan büntetőt hibázott, de ez sem rontott a remek hangulaton.

Forrás: foto24.hu

Forrás: foto24.hu

Nem volt mitől tartani, a biztos - ám fokozatosan apadó - előny tudatában nem erőltette a nagy iramot a Mocsai-csapat, amely teljesen megérdemelten jutott tovább.

A negyeddöntő sorsolását kedden tartják Bécsben. Mivel a Veszprém az alapszakaszban megnyerte csoportját, ezúttal sem kaphat csoportgyőztest, így biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót szintén hazai környezetben játssza.

Forrás: foto24.hu

Forrás: foto24.hu

További eredmények:
HSV Hamburg (német) - Kielce (lengyel) 27-30 (15-16)
továbbjutott:
Hamburg, 57-54-es összesítéssel

FC Barcelona (spanyol) - CO Zagreb (horvát) 36-33 (17-17)
továbbjutott:
Barcelona, kettős győzelemmel, 69-59-es összesítéssel

Csehovszki Medvegyi (orosz) - Ademar Leon (spanyol) 29-25 (15-14)
továbbjutott:
a Csehovszki Medvegyi, kettős győzelemmel, 66-61-es összesítéssel

Montpellier (francia) - Kolding (dán) 28-23 (12-14)
továbbjutott:
a Montpellier 54-49-es összesítéssel

Ciudad Real (spanyol) - Velenje (szlovén) 35-31 (18-15)
továbbjutott:
a Ciudad Real 66-54-es összesítéssel.

vasárnap:
Rhein-Neckar Löwen (német) - Valladolid (spanyol) 17.15 (az első mérkőzésen: 30-29)
THW Kiel (német) - FC Köbenhavn (dán) 19.00 (az első mérkőzésn: 33-31)