Vágólapra másolva!
A magyar nőivízilabda-válogatott a hetedik lett a római vizes világbajnokságon, miután a pénteki helyosztón 11-6-ra legyőzte a spanyol csapatot.

női vízilabda, a 7. helyért:
Magyarország - Spanyolország 11-6 (4-3, 3-1, 3-1, 1-1)
a magyar góldobók:
Drávucz 4, Szűcs, Pelle 2-2, Tomaskovics, Kisteleki, Poszkoli 1-1

A még igen álmosnak tetsző magyarok kapuját villámgyorsan kétszer egymás után is bevették a spanyolok. A labdát a kapustól szemfülesen ellopó Tomaskovics Eszter szépített, majd Drávucz Rita büntetőből egyenlített.

A játékrész lezárásaként megúszás végén Kisteleki Dóra a jobb felső, Szűcs Gabriella pedig a jobb alsó sarokba lőtt, de egy spanyol találatra még futotta az időből (4-3).

A gólzápor a második nyolc percben is folytatódott, és ennek a magyar tábor örülhetett, mert Szűcs léc alatt becsapódó bombája, Drávucz jobb felsőben landoló lökete és Poszkoli Rita távoli remeke ellenében csak egy spanyol gól született (7-4).

Drávucz a szokásos nagy góllal jelentkezett be a nagyszünet után, majd a csapatkapitány Pelle Anikó csipkézte ki messziről két ízben is a spanyol hálót, eldőlt a meccs (10-5).

A negyedik negyed nyitányaként Drávucz negyedszer is eredményes tudott lenni (11-5), a vége pedig a vártnál is biztosabb, 11-6-os győzelem lett. A szép búcsúval együtt történetének egyik legszerényebb eredményével zárta a római vb-t a magyar női pólócsapat, igaz, az új kapitánynak, Petrovics Mátyásnak jutott a nemzedékváltás végrehajtásának, a válogatott megfiatalításának-átalakításának egyáltalán nem könnyű feladata.

Forrás: MTI

Ha a vb nem is sikerült úgy, ahogy a csapat eltervezte, a búcsú azért szép lett

Ezt megerősítette a szakvezető is a győztes mérkőzést követő nyilatkozatában: "Még ötven százaléknál sem tartunk a csapatépítésben, de amit hat hét alatt, a szűkre szabott közös munkával el lehetett végezni, azt elvégeztük a vb előtt. Többet nem tehettünk, ez most ennyire volt elég. Mindenesetre a spanyolok ellen bizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek, hova jutottunk ennyi idő alatt is. A vb előtt mások, a riválisaink zömmel a Világligában játszottak, s készülhettek fel kellőképpen Rómára, mi csak edzőmeccsekkel, ami nem ugyanaz.

Rutint, tapasztalatot kell szereznünk, mert nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, apróságokon múlik, hogy adott esetben nyersz vagy veszítesz egy góllal. Téthelyzetek kellenek, és sok-sok munka, közös gyakorlás, hogy bárkivel felvehessük a versenyt. Az úton elindultunk, bízom benne, hogy lesz türelem és bizalom irántam, irántunk, hogy végigcsinálhassuk. Az újoncok beépítése sikerült, egységes volt a csapat, összekovácsolódott, s a fiatalok hozták az elvárhatót kivétel nélkül, ki ezen, ki azon a meccsen mutatta meg, a válogatottban a helye. Ha mégis ki kell emelnem valakiket, akkor a kapus Gyöngyössy Anikót említeném az első helyen, de újonc létére szinte végig nagyon jól teljesített Szűcs Gabriella is. Összességében azt mondhatom, hogy nyugodt lelkiismerettel fekszem le, s úgy is ébredek holnap, de egy kis hiányérzettel is, mert némi szerencsével a hetedik helynél jóval előrébb is végezhettünk volna."