Vágólapra másolva!
Nagy lökést adhat a 2014-es jégkorong-világbajnokság megrendezésére beadott magyar pályázatnak, hogy írásos garancia született arról: előreláthatólag 2013. szeptember 30-ig felépül Székesfehérváron az Alba Aréna.

Warvasovszky Tihamér polgármester a magyar szövetséghez eljuttatott nyilatkozatában igazolja, hogy a legalább 7500 fő befogadására alkalmas rendezvénycsarnok időre elkészül.

Az május 8-án dől el, hogy ki rendezi a 2014-es vb-t. Az eddig háromszor sikertelenül pályázó magyarok mellett a fehéroroszok, a lettek és az ukránok kandidálnak. A pályázati anyag szerint Budapest és Székesfehérvár lenne a házigazda.

A fővárosban a 12.500 férőhelyes Papp László Budapest Sportarénában, Székesfehérváron pedig a legalább 7500 fős új csarnokban játszanák a mérkőzéseket. A pályázati anyag szerint a tartalékhelyszín a debreceni Főnix Aréna, amely 7500 néző befogadására bővíthető.

Forrás: [origo]

Az üzleti terv alapján a kiadások közel 9.5 millió, a bevételek pedig 12 millió euróra rúgnának, így állami támogatás nélkül is nyereséges lehet a rendezvény.