Vágólapra másolva!
Elérkezett a várva várt pillanat, a Szlovákia elleni mérkőzéssel megkezdi világbajnoki szereplését a magyar jégkorong-válogatott. Énekes Lajos, a válogatott másodedzője szerint érzékelhető némi lámpaláz a játékosok körében, de biztos benne, hogy a jégen ebből semmi nem fog látszani. Az Alba Volán 19 vezetőedzője azon a véleményen van, hogy a nagycsapatok nem fognak lebecsülni minket, az eredményeket illetően azonban nem bocsátkozott jóslásba.

- Milyen a hangulat a csapat háza táján pár órával az első korongbedobás előtt? Mennyire feszült vagy lámpalázas a brigád?
- A rutinosabb játékosok jobban kezelik a helyzetet, mivel ők már jópár vébén résztvettek, igaz, ilyen nagy léptékű eseményen még ők sem szerepeltek. A fiatalok kicsit lámpalázasok, de biztos vagyok benne, hogy a meccs közben a csapatmunka egységes lesz, és nem fog látszani senkin a megilletődöttség.

- A két kimaradó a keret két legfiatalabb játékosa, Kóger Dániel és Nagy Gergő lett. A rutintalanságuk miatt esett rájuk a döntés?
- Mondhatjuk így is, de a döntő tényező az volt, hogy az idősebb csapattagok régóta együtt játszanak, jobban ismerik a játékrendszert, és velük stabilabb a védekezés, ami a legfontosabb szempont lesz a meccseinken.

- Az oroszok elleni utolsó felkészülési mérkőzésen Szuper Levente és Hetényi Zoltán védett, kik jutnak szerephez a szlovákok elleni nyitómeccsen?
- Szupert és Budai Krisztiánt nevezzük a szlovákok ellen, de Hetényi előtt sem zárult be a kapu, mivel a kapusokat minden meccsre külön kell jelölni.

- Hogy alakulnak a sorok?
- Az első két sor ugyanúgy lesz, mint az oroszok ellen, azaz Palkovics Krisztián, Fekete Dániel és Kovács Csaba alkotja az első támadótriót, Vas Márton, Peterdi Imre és Ladányi Balázs a másodikat. A harmadik sorba került Vas János, Jánosi Csaba és Vaszjunyin Artyom, a negyedikbe pedig Benk András, Majoross Gergely és Holéczy Roger. A védőknél maradnak az utolsó meccsen látott párok, Horváth András Tokaji Viktorral, Szélig Viktor Ennaffati Omarral, Svasznek Bence Sille Tamással, míg Kangyal Balázs Ondrejcík Rastislavval lesz együtt.

- Sokan azok a véleményen vannak, hogy a fehéroroszok, amelyben hemzsegnek a KHL-ből érkező hokisok, és bevetnek pár NHL-es profit is, meglephetik Kanadát és Szlovákiát is.
- Tavaly kilencedikek lettek, úgyhogy reális esélyük van arra, hogy előrelépjenek, ebben benne van az is, hogy elkaphatják a nagyokat. Mindenki meg fog szenvedni velük, ez biztos.

- A magyar jégkorong-válogatott több hokis nagyhatalmat is megléckéztetett már az elmúlt években, amire sokan felkapták a fejüket. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a nagyok a vébén lebecsüljenek minket?
- Nem fognak lebecsülni minket, vannak annyira profik, hogy ne vegyék könnyedebben a meccset ellenünk. Biztos, hogy a maximumot fogják kihozni magukból, és megpróbálnak majd minél több gólt ütni, mert a gólkülönbségnek is jelentősége lehet.

- Pat Cortina a lettországi olimpiai selejtezőn komoly kritikával illette a csapatot, mondván, korong nélkül keveset mozogtak a játékosok. Mennyit sikerült ebben azóta előrelépni, hiszen az esélyeket ismerve, a vébén is az ellenfelek támadnak majd többet?
- Sokat gyakoroltunk azóta, érezhető is a fejlődés, de hogy ez mire lesz elég, az majd élesben derül ki.

- Az ellenfeleket és az esélyeket ismerve, elég ha csak a második hétre, a bennmaradásért vívott meccsekre kerül csúcsformába a csapat?
- Az igaz, hogy valószínűleg azokon a meccseken dől el a sorsunk, de azért a csoportmeccseken is az a cél, hogy okosan, fegyelmezetten játsszunk, és mindenki tegyen mindent, ami tőle telik.

- A szlovákok elleni meccsen milyen eredmény után veregetné hátba elégedetten a játékosokat?
- Nem az eredmény a fontos, nem is szeretnék jóslásokba bocsátkozni, az esélyekkel mindenki tisztában van, a lényeg, hogy stabil, fegyelmezett védekezést produkáljon a csapat, hogy ez mire lesz elég, meccs közben kiderül.